Bevallom, ekkora sebességre nem számítottam, vélhetően tűkön ülve várták már a pillanatot. Miután a tiszás kétharmad tegnap a gyermekvédelem álcája mögé bújva olyan intézkedéseket is átvitt a parlamenten, amely a pedofiloknak kedvez, és megengedi az ún. LBMTQ-szervezeteknek, hogy bemenjenek az óvodákba, iskolákba, a mai napon már jött is szembe a hír: Újpetrén ez megtörtént.

A szóban forgó Fb-oldal logója - nyíltan vállalják, mivel foglalkoznak
Az Emberség Erejével nevezetű Facebook-oldalon számolnak be róla, hogy az Újpesti Általános Iskola második, harmadik és negyedik osztályos tanulói már „tudják, hogy bárkiből lehet bármi, csak merni kell álmodni”.
Nagyon tetszetős ez a mondat, és való igaz, csodaszép dolog a gyermeki fantázia, például, hogy ki mi akar majd lenni felnőttként, de ez itt most másról szól.
Az intézmény pályaorientációs napján kaptunk lehetőséget arra, hogy az alsó tagozatosokkal megismertessük #Hanagyleszek emberi jogi társasjátékunkat. Tica mellett Heni és Dóri tartottak foglalkozást a kicsiknek, ahol többek között arról is beszélgettek, hogy biztosan fiús dolog-e tűzoltónak lenni, vagy ér-e férfiként kedvelni a rózsaszínt – írják, s itt látszik már, hogy nem arról szól a felvetés, hogy kiből lesz híres pilóta vagy énekes, hanem a nemi szerepeket illetően igyekezték őket összezavarni.
Szerintük a társasjáték remek eszköz volt arra, hogy a gyermekek különböző foglalkozásokkal megismerkedjenek, illetve megtudják azt is, milyen hobbikat űzhet egy felnőtt, vagy hogy vágyhat-e egy kristály- vagy dinógyűjteményre is akár egy nagykorú ember. A játék összehozta a kicsiket, mivel ugyan a kompetitív verziót mutattuk meg nekik, ők mégis sokszor szívesebben segítettek egymásnak az álmaik elérésében. Reményüket fejezték ki, hogy ebben a tanévben többször találkozhatnak majd az intézmény tanulóival, és dolgozhatnak velük közösen. Sajnos biztosak lehetünk benne, hogy ez így lesz. A kormányzati, politikai támogatás mindenesetre megvan hozzá.
De azt is gondolom, hogy rengeteg tisztességes magyar családapa- és anya fogadja mindezeket felháborodva - köztük én is -, és lesz kellő civil ellenállás, és meghátrálásra fogjuk tudni kényszeríteni a deviáns lobbit. Más út nem lehet, el a kezekkel a gyermekeinktől!
L. J. - Kuruc.info