A Magyarországi Romák Országos Önkormányzata (MROÖ) üdvözli, hogy a "roma" nemzetiségi ügyek kikerültek a Belügyminisztérium felügyelete alól - mondta a szervezet elnöke szerdán az MTI-nek.
Dancs Mihályt az MTI annak nyomán kereste meg, hogy az általa vezetett szervezet közlése szerint nemzetiségi vezetők a kormányzat képviselőivel egyeztettek kedden a Veszprém megyei Városlődön.
Az MROÖ elnökének szavai szerint a cigány közélet a korábbi helyzetet úgy élte meg, mintha gyámság alá lett volna helyezve. A döntés "úgymond felszabadítás volt a cigány ügynek" - mondta az elnök, rámutatva: "most már a romákat együtt kezelik a másik tizenkét hazai nemzetiséggel".
Megjegyezte, a korábbi állapot a nemzetiségek között is árkot ásott, hiszen teljesen másféle elbírálások, pályázatok, szempontok vonatkoztak rájuk, mint a többi nemzetiségre.
Dancs Mihály szólt arról is, hogy míg két évvel ezelőtt a másik tizenkét nemzetiség a normatív támogatásban húsz százalékos költségvetési emelést kapott, addig a "roma nemzetiség" esetében ez nem történt meg. Tehát gyakorlatilag diszkriminálva volt az országos "roma" önkormányzat - mondta az elnök. Hozzátette: reményeik szerint ezt a helyzetet már 2027-ben rendezik.
Kapcsolódó: Elismert cigánybűnözés: a nemzetiségi biztoshelyettes szerint a Bűnvadászok "félelmet kelthetnek a romákban"
