A közösségen belüli összefogást, a "jobboldal önvizsgálatának és újjászervezésének fontosságá"t, valamint a "nemzeti érzelmű civilek" feladatait hangsúlyozták a Ne féljetek! 2.0 című tüntetés felszólalói szombat este a budapesti Kossuth téren.

Renge Zsolt, a Fidesz fővárosi képviselője arról beszélt, az elmúlt időszakban számos, a jogállamiságot érintő aggályos esemény történt. A kormányt egyebek mellett gyűlöletkeltéssel, uszítással, visszamenőleges hatályú jogalkotással és a választójog korlátozásával vádolta.

Szabó László, a Fidesz XI. kerületi önkormányzati képviselőjének tapasztalatai szerint az az irány, amely korábban "útjelzőként" szolgált és meghatározta az életét, fokozatosan elhalványult, úgy érezte, ez a kérdés másokat is elgondolkodtatott. A tisztességes jobboldaliakra szükség van, olyanok kellenek, akik hitelesen képviselik ezt a közösséget - jelentette ki.

Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője rámutatott: az elmúlt időszakban a rendszerváltoztatás óta felépített világ lebontása zajlik. Több, általa kifogásolt politikai és közéleti eseményt sorolt, köztük a korábbi kormányoknak dolgozó emberek vagyonának esetleges elvételét, az Alkotmánybíróságot érintő változásokat, valamint a migrációs paktummal kapcsolatos politikai álláspont változását. Bírálta Magyar Pétert, Tarr Zoltánt és Ruff Bálintot, akiket egyebek mellett az ország egyik felének megfélemlítésével, üldözésével vádolt és hazaárulóknak nevezte őket.

Huth Gergely kijelentette, szerinte eljön a valódi elszámoltatás ideje, és arra szólította fel a demonstráció résztvevőit, hogy erősítsék a civil hazafiak összefogását.

Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány vezetője a civil szféra erejét hangsúlyozva azt mondta: a civilség lényege, hogy ügyek mentén kell összefogni és ebben mindegy, hogy ki kire szavazott.

Ábrahám Róbert magát jobboldalinak tartó cigány youtuber azt hangoztatta: ha valaki "karcos hangot" képvisel, az nem szélsőséges és nem radikális. Minden nemzeti érzelmű emberre szükség van, mert "a hazánk szellemi megszállás alatt áll" - fogalmazott, hozzátéve, a revánsvágy helyett építkezni kell, "vissza kell nyerni a fiatalokat, akiket elraboltak".

Teleki Béla, a CitizenGo Magyarország vezetője elmondta: a rendezvénysorozat résztvevőinek tábora folyamatosan bővül, egyben olyan civil közösség létrehozását szorgalmazta, amelyet "a politika nem tud félresöpörni". Hitre és összefogásra van szükség, a nemzeti érzelmű civilek feladata az ország egyesítése, valamint a fiatalság, a középosztály, az értelmiség, a város és a vidék megszólítása - jelentette ki.

Kurucz Dániel, a KözTér alapítója és vezetője beszédében célként tűzte ki, hogy a jobboldal a 2030-as országgyűlési választásokon kétharmaddal verje meg a Tiszát, mivel szerinte ennyire kell nyerni ahhoz, hogy az országban okozott kárt helyre lehessen hozni. El kell kezdeni választási programot írni, a civil életnek vissza kell foglalnia a jobboldalt, támogatnia és ellenőriznie kell a politikát, "legyen hangos és sohasem megalkuvó" - foglalta össze Kurucz Dániel.

Az eseményen három közösségi felszólaló is beszédet mondott, őket a videón előzetesen beszédet beküldők közül választották ki a szervezők. A rendezvényt táncház és zenei program zárta.

(MTI nyomán)