Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre, hogy az utcán parkoló nyitott autóját valaki elkötötte augusztus 29-én délután. A nyomozók meghallgatták a sértettet, a jármű pedig több kilométerrel arrébb, még aznap előkerült egy búzaföldön. A bűnügyesek adatot gyűjtöttek, nyomról nyomra jártak, végül azonosítottak egy biharnagybajomi lakost, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekménnyel. A férfire tegnap este lecsaptak, majd előállították, és gyanúsítottként kihallgatták.

Mint kiderült, az önjelölt sofőr épp Nádudvaron tartózkodott, amikor felfigyelt egy autóra, amiben benne volt a kulcs. Kapva kapott az alkalmon, beült a kocsiba, és elhajtott. Pechére azonban nem sokkal később az üzemanyag kifogyott, így kénytelen volt gyalog folytatni az útját. Elmondása szerint már amúgy is unta a kocsikázást.

A rendőrök azt is megállapították, hogy a 42 éves férfi több vagyon elleni bűncselekmény elkövetője is lehet. Jármű önkényes elvétele, lopás bűntett és vétség miatt is kihallgatták, részletes beismerő vallomást tett. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.