Szeptember 1-jétől visszaállították a Magyar Honvédség alakulatainak eredeti elnevezését.

A Honvédelmi Minisztérium a Facebook-oldalán kedd este azt írta, visszakapták eredeti nevüket a Magyar Honvédség alakulatai, ahogyan azt Ruszin-Szendi Romulusz korábban megígérte.

A miniszter június 21-én számolt be a katonákkal folytatott konzultáció eredményéről: minden alakulat azt kérte, visszakaphassa a rendszerváltás utáni nevét és hadrendi számát, augusztus 8-án pedig videóban jelentette be, hogy aláírta az alapítóokirat-módosításokat.

"Legyetek büszkék ezekre a hadrendi számokra és laktanyaalakulat-nevekre, ahogy büszkék voltatok, mielőtt megváltoztatták őket" - fogalmazott akkor Ruszin-Szendi Romulusz.

A történelmi alakulat-nevek 2023 elején változtak meg, az akkori vezetés ezt azzal indokolta, hogy a kiteljesedő haderőfejlesztésnek része a honvédség belső hagyományrendszerének újraalkotása, így az alakulatok nevének megváltoztatása is. Akkor azt közölték, az új név- és számválasztás során a hadrendi számnak egy előző dicső harcoló alakulatra kell utalnia, névadónak pedig egyértelműen magyar katonahőst kell választani.

(MTI)