A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal funkciója a demokratikus újjáépítés és a közbizalom visszaszerzése - mondta a hivatal elnöke hétfőn a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
Unger Anna a portál Youtube-csatornáján közvetített beszélgetésben hozzátette, Magyarországon van vádképviselet, ügyészség, nyomozó iroda, a készenléti rendőrségen belül vagyonvisszaszerzési hivatal, állami számvevőszék, amelynek vigyáznia kellene a közvagyonra. Az elmúlt 16 évben mégis az történt, hogy nagyon jelentős közvagyon tűnt el, miközben ezek a szereplők ott voltak - jegyezte meg.
Indokolt, hogy az emberek várták - és a Tisza Párt kampányígérete is volt -, hogy létrehoznak egy dedikált intézményt ennek a közvagyonvesztésnek a feltárására, jogi úton való rendezésére, és az eltűnt, ellopott közvagyon minél nagyobb mértékben történő visszaszerzésére - tette hozzá.
"Gyorsan, hatékonyan, jogállami eszközökkel fogunk dolgozni" - mondta.
Hozzátette, meg fogja védeni a hivatalt attól, hogy politikai célokra használják fel. "Nem azért fogunk vizsgálni politikusokat, mert innen vagy onnan jönnek, hanem azért, mert csináltak olyat, vagy kötődnek olyan dolgokhoz, ami miatt őket meg kell vizsgálni" - jelentette ki.
"A magyar társadalom 1990 óta ahhoz szokott hozzá, hogy ha egy korrupciós botrány politikai szintre ér, érinthetetlenné válnak a szereplők. Az én küldetésem az, hogy ez a hivatal megszüntesse ezt az üvegplafont" - fejtette ki.
Az augusztus 20-ai tűzijátékra vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy minden bejelentést megvizsgálnak. Bibó Istvánt idézte, aki szerint a szabadságszerető ember hetedik parancsolata az, hogy semmiféle anyagi visszaélést vagy panamát el nem hallgat, bármilyen hatalmas embert kell is ezzel lelepleznie. "Azt szeretném, hogy ez a krédó Magyarországon általános legyen" - fogalmazott.
Az esetleges bűncselekmények elévülésére vonatkozó kérdésre azt mondta, lehet, hogy egyes esetekben nem tudnak vádat emelni, de közzé fogják tenni a vagyonvesztéshez vezető cselekményeket. Az ártatlanság vélelmét tiszteletben tartva elmondják, mi történt, és ahol lehet, ott megindul a bűnvádi eljárás.
Ha eltűnt közvagyon valahol jachtban, Porschéban, Ferrariban, zebrában vagy bármiben van, és mi be tudjuk azonosítani, akkor haza fogjuk hozni külföldről is - fűzte hozzá.
Unger Anna megjegyezte, vannak a fejében számok, és van reménye arra, hogy három és hat év után miről fognak hírt adni a magyar állampolgároknak, de felelőtlenségnek tartaná, ha elmondaná, mert még azt sem tudják pontosan, mennyi az annyi, amit keresnek.
Arról, hogy mi az elvárás velük szemben a hatéves ciklus végén, azt mondta, az Országgyűlés elvárása, hogy a működésük tisztességes, jogszerű, gyors és hatékony legyen.
Úgy vélte, minden cselekménynek kell hogy következménye legyen, akkor járnak el jogszerűen, ha minden cselekménynek, amit feltárnak, lesz jogkövetkezménye.
Hangsúlyozta, nem megy bele konkrétumokba, mert ha csak egy nevet is kiejt, és 1-3 év múlva - vélhetően minél hamarabb - bírósági tárgyalásig jut az ügy, akkor az érintett elő fogja venni az interjút, és azt fogja mondani, hogy ő koncepciós per áldozata, hiszen "az elnök asszony még hivatalba sem lépett, engem már megnevezett".
Hozzátette: összegeket és intézményeket sem mond, de van egy fantasztikus nyomozati elnökhelyettes, és reméli, rövid időn belül lesz még másik három. Megjegyezte, hogy sok ügyet ismernek, és sok ügy van az emberek fejében, a hivatal most minden jogkört megkap ahhoz, hogy a vélelmeket és a sejtéseket bizonyítékokkal támassza alá.
A hivatal elnöke kitért arra: azon lesz, hogy a hivatalban a megfelelő munkáért a megfelelő bér járjon, azért is, mert ez egy nagyon szenzitív, kitett intézmény, ahol a dolgozókat fokozottan védeni kell abban az értelemben is, hogy ne gondolják, jobban megéri együttműködni valakivel, aki ellen vizsgálódnak.
Beszélt arról is, hogy azokban az ügyekben jobban hajlana a megállapodásra, amelyek esetén a lopott pénz betonban van, vagy a stadionban háromszoros, ötszörös áron szerelték be a villanyt, mint azokban az esetekben, ahol a pénz gyűlöletkeltésre, emberek tönkretételére, zsarolásra, szavazatvásárlásra, uszításra ment, de ez nem kizárólag az ő hatásköre, közös döntés lesz.
A munkájukról egyebek mellett elmondta, hogy a korrupció vagy a közvagyonvédelmi kockázatértékelési módszertan alapján az információk összegyűjtésével két dologra juthatnak: kockázatoknak kitett volt, de szabályosan ment minden, vagy nemcsak kitett volt, hanem baj is van, és akkor vádemelési indítványt tesznek, vagy átadják az ügyészségnek.
Kiemelte, nem csak azt kell tudniuk, mi történt, hanem azt is, miért nem történtek meg korábban azok az eljárási cselekmények, amelyek időben megállíthatták volna a közvagyonvesztést.
Hangoztatta, hogy ez a hivatal nem lesz a napi politikai kommunikáció része, mert akkor biztos, hogy nem tudnak közbizalmat szerezni. Ez a hivatal dolgozni fog, és minden eredményéről időben számot fog adni - közölte, hozzáfűzve, hogy nem jelentik be előre, mit fognak csinálni, mert nem akarnak egérutat adni bárkinek is.
Azt mondta, annyit tud elérni hat év alatt, hogy a közvagyonvesztés teljes mértékben fel lesz tárva, a megtalált közvagyont folyamatosan be fogják biztosítani, és minden ügyben, ahol kell, bírósági szakaszba juttatják, a többi nem rajtuk múlik.
Az NVVH-nak lesz joga javaslatokat megfogalmazni a jogalkotó számára, szükség esetén javasolni fogják, hogyan lehet a hatékony közvagyonvédelem és vagyonvisszaszerzés miatt a bírósági, vagy úgy általában az igazságszolgáltatási rendszert hatékonyabbá, gyorsabbá tenni - mondta Unger Anna.
(MTI)