Nagy Attila Tibor, az Index politikai elemzője a lapnak úgy fogalmazott, hogy az április 12-i nagyon súlyos vereség után a Fidesz elnökének most itt lett volna a lehetőség, hogy egy emlékezetes beszédet tartson, amelyre napokkal, hetekkel, sőt hónapokkal később is emlékezni lehet.
A volt miniszterelnök beszédét nagy várakozás előzte meg, hiszen tizenhat évnyi kormányzás után először lépett fel ismét ellenzéki politikusként Tusványoson. Ha most Orbán Viktor valóban emlékezetes beszédet mondott volna, az még a Fidesszel nem szimpatizáló sajtó számára is érdekes lett volna, és akár egy időre Magyar Pétert is háttérbe szoríthatta volna. Ennél is fontosabb azonban, hogy olyan beszédre lett volna szükség, amely elindítja a Fideszt a megújulás és a megerősödés útján. Ehhez képest a mai tusványosi beszéd nem hozott áttörést, inkább jól illeszkedett a magyar politikatörténetből ismert ellenzéki sérelmi politizálás hagyományába – fogalmazott Nagy Attila Tibor.
Rámutatott: régi toposz, hogy az ellenzék – okkal vagy ok nélkül – még a többpártrendszer körülményei között is önkényuralmat vagy diktatúrát emleget. Ennek az egyik legeklatánsabb képviselője Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció volt.
„Orbán Viktor gyurcsányizmusba megy át” – jelentette ki az elemző. – „A beszédnek fenyegető éle is volt, amikor a Tisza-kormány általa törvénysértőnek és puccsszerűnek nevezett intézkedéseinek – például a képviselői mandátumkorlát bevezetésének – eltörlését ígérte, valamint a hatalomba való visszatérés esetére felelősségre vonást helyezett kilátásba.”
Nagy Attila Tibor emlékeztetett rá, hogy a választási vereség óta a Fidesz bő egymillió szavazót veszített. A Závecz Research mérése szerint az egykori nagy kormánypárt jelenleg már csak 1,2 millió szavazó támogatására számíthat. Hozzátette: a Fidesz politikusainak belső tartása is megrendülni látszik. Példaként említette, hogy Gulyás Gergely frakcióvezető lemondott, Szijjártó Péter külügyminiszter az üzleti életbe távozik, Lázár János jóval ritkábban szerepel a nyilvánosság előtt, a Fideszhez közel álló megmondóemberek egy része pedig már egymást is bírálja.
Az elemző szerint a Fidesz helyzete 1994 óta nem volt ennyire nehéz. Ehhez képest furcsának tartja, hogy Orbán Viktor a nemzeti ellenállás megszervezésére hivatkozva nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, így nem szólította meg azokat a választókat sem, akik elfordultak a Fidesztől, vagy akik számára elfogadhatatlanná vált a párt politizálása és kormányzása, többek között a NER-oligarchákkal kialakított korábbi szoros kapcsolata miatt.
Orbán Viktor a mostani tusványosi beszédével hű maradt a legutóbbi Fidesz-kongresszuson elmondott szavaihoz, miszerint: »Tudjátok, én már nem fogok megváltozni.« A volt miniszterelnök kérdésekre adott válaszaiban ismét sorjáztak a Brüsszel-ellenes fordulatok, amelyek mára túlságosan is ismerősen csengenek. A párt nehéz helyzete ellenére sem gondolja, hogy érdemben kellene változtatnia a politikáján. A beszédéből az rajzolódott ki, hogy az ősszel várható gazdasági nehézségekben és az esetleges káoszban bízik, amelyek jelentősen alááshatják a Tisza-kormány iránti bizalmat, és idővel visszavezethetik a Fideszt a hatalomba. Csakhogy ha a pártnak addig nem sikerül megerősödnie és megújulnia, akkor a Tisza Pártból kiábránduló választók számára sem lesz vonzó alternatíva. Erre a problémára Orbán Viktor ma nem adott biztató jövőképet – fejtette ki gyorsértékelésében Nagy Attila Tibor az Indexnek.
Korábban írtuk:
- Toroczkai: Orbán továbbra sem érti, mi vezetett a választási vereséghez
