Az aranykonvojügy miatt mondott le a legfőbb ügyész, és ez lesz az az ügy, amely a végén elérhet Orbán Viktorig is - erről az Ügyvédkörnek, az Ügyvédek Országos Szakmai Egyesületének elnöke beszélt a Konkrétan Rónai Egon című műsorban csütörtökön.
Horváth Lóránt ügyvéd, akinek irodája az ukrán pénzszállítókat és a mögöttük álló cégeket képviseli, azt mondta: biztos abban, hogy az ukrán aranyszállítmány ügye okozta Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész lemondását, és "ez az az ügy lesz, ami elér a végén Orbán Viktorig".
Az ügyvéd szerint a legfőbb ügyész a lemondását morális kérdésként indokolta, valójában azonban pénzügyi-gazdasági megfontolás állhatott a döntés mögött. Úgy fogalmazott: a lemondással Nagy Gábor Bálintnak harmincnapos felmondási ideje van, ezt követően pedig az ügyészi testületben maradhat mintegy nettó 2,5 millió forintos fizetéssel, míg egy hivatalvesztési eljárás az ügyészi státuszát is érintené, "nem lehetne többé ügyész, és nyilván ezekre a juttatásokra nem is lehetne jogosult" - tette hozzá.
Horváth Lóránt szerint ennek ellenére a harmincnapos időszakban is indokolt lenne megindítani a hivatalvesztési eljárást, mert a legfőbb ügyész ez alatt még hivatalban van, teljes jogkörrel, és "nagyon sok minden történhet harminc nap alatt".
Az aranykonvojügyről szólva az ügyvéd azt mondta: álláspontjuk szerint az eljárásban elmaradtak azok a nyomozati lépések, amelyek hasonló súlyú ügyekben indokoltak lettek volna. Szerinte szervezeti elkövetés látszik, ilyen esetben pedig a nyomozó hatóság vagy a lánc tetejét próbálja elérni, vagy az alsóbb szintekről gyűjt terhelő vallomásokat felfelé. Ehelyett - folytatta - az történt, hogy "középen megvágták" az elkövetési vagy utasítási láncot, és Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ (TEK) volt vezetőjét emelték ki belőle. Horváth Lóránt szerint ugyan meggyanúsították, de az ügy súlya alapján őrizetbe vételnek, házkutatásnak és informatikai eszközök lefoglalásának is helye lett volna.
Az ügyvéd azt állította: egy ilyen kiemelt nyomozásnál a nyomozó ügyészek napi szinten jelentenek a legfőbb ügyésznek, aki minden nyomozati lépésről tudhat, és utasítást adhat a kijelölt nyomozó hatóságnak. Hozzátette: szerinte ha az új legfőbb ügyész áttekinti az elmúlt egy év ügyeit, "nagyon sok minden fog előkerülni" arról, milyen beavatkozások történhettek egyes eljárásokban.
Kérdésre válaszolva azt mondta: "én azt gondolom, hogy Orbán Viktorig ér a szál, és abban biztos vagyok, hogyha elér oda ez a szál, akkor ez büntetőjogilag értékelhető lesz". Kifejtette: volt egy politikai akarat, ezt próbálták becsomagolni egy bűncselekménybe. Ez félrecsúszott, "tisztán látszik", hogy nem sikerült teljes egészében kivitelezni az egész tervet, "de az kétségtelen, hogy itt bűncselekmény nem történt, ez egy politikai megrendelésre, egy kampánycélra megrendelt akció volt", amelyet valakik kiviteleztek, előtte megbeszélték, kiosztották egymás között a szerepeket, "erről nagy valószínűséggel a miniszterelnök is tudott, mert miért ne tudott volna" - fogalmazott Horváth Lóránt. Hozzátette: ez rajzolódik ki a nyomozati iratokból.
Az ügyvéd közlése szerint ahhoz, hogy Orbán Viktort meghallgassák vagy meggyanúsítsák, terhelő vallomásra vagy más bizonyítékra lenne szükség. Mint mondta, ha nincs felelőssége, akkor nincs, ha viszont van, akkor felelősségre kell vonni.
A műsorban szóba került Hajdu János vallomása is. A műsorvezető felvetette, hogy abban több név szerepel, köztük Farkas Örsé, aki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat is felügyelte. Horváth Lóránt azt mondta: tudomása szerint Farkas Örsöt még nem hallgatták meg, és szerinte rövidesen gyanúsítottként hallgathatják ki.
Az ügyvéd arról is beszélt, hogy az ukrán bank visszakapta a vagyont, ő maga is jelen volt az átadásnál. Közlése szerint néhány lefoglalt eszköz még a pénzmosásos nyomozásban maradt, ezek visszaadását is indítványozták. Hozzátette: az érintett személyekkel szembeni kiutasítást megszüntették, a határozatot visszavonták, így szabadon mozoghatnak az Európai Unió területén.
Horváth Lóránt a nyilvánosság bevonását tudatos ügyvédi stratégiának nevezte. Azt mondta: ügyfelük kifejezett kérése volt, hogy az ügyet kommunikálják a sajtó felé, mert ha ez nem történt volna meg, az aranykonvojügy szerinte "belesimult volna" az ügytömegbe.
Az Ügyvédkör elnöke arról is beszélt a műsorban, hogy "nem sült el jól" a köztársasági elnök személyére vasárnap tett javaslatuk. Mint mondta, azt gondolták, hogy jelen helyzetben, amikor felborult egy jogi status quo, kifejezetten egy szakképzett és felkészült jogászra van szükség az átmeneti időszakra, ezért javasolták Bárándy Pétert. Úgy fogalmazott, olyan volt, mintha falakba ütköztek volna, és "ebbe a castingba" már nem szállnak be.
(MTI)