A JÉGER jégkármérséklő rendszer működésével kapcsolatban az elmúlt időszakban egyre több kérdés és kritika fogalmazódott meg, ezért szerdán az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium fogadta a leállítást követelő civil kezdeményezés képviselőit – olvasható a tárca közösségi oldalának csütörtöki bejegyzésében.
Az egyeztetésen többek között a meteorológiai, jogi és gazdálkodói szempontok szakértői ismertették az álláspontjukat, amely szerint meg kell vizsgálni a rendszer működésének és finanszírozásának átláthatóságát és szabályosságát. Kifogásolták a generátorok elhelyezését és sűrűségét is, feltételezésük szerint a rendszer ezüst-jodidos technológiája hatással lehet a csapadékképződésre és a lehulló csapadék mennyiségére. A civilek a JÉGER működésének jogi szabályozását sem tartják egyértelműnek.
A résztvevők a közlemény szerint egyetértettek abban, hogy szakmailag hiteles és független tudományos vizsgálat kell, amely a rendelkezésre álló adatok alapján értékeli a rendszer hatásait. Fontosnak tartják a gazdák véleményét is, mert az ő érdekük a jégkármérséklés. A mintegy 12 ezer aláírással átadott petíció pedig nem tekinthető reprezentatív véleménynyilvánításnak, ezért megyei bontású, pontosabb felmérésre van szükség – írták.
A kormány álláspontja egyszerű: nem lehet a gazdákról a gazdák nélkül dönteni, ezért meghallgatják a kérdéseket és a kritikákat, megvizsgálják a tényeket, és az érintettek véleményének ismeretében döntenek. A jégkármérséklő rendszerről folytatódnak az egyeztetések – közölte a bejegyzésben a minisztérium.