Elhunyt B. Tamás, aki július 8-án, egy százhalombattai rendőri intézkedést követően vesztette el az eszméletét, majd kómába került – közölte a Roma Sajtóközpont (RSK). A férfi halálhírét testvére, Baki Norbert erősítette meg a szervezetnek. Elmondása szerint Tamás agyi ödémája az elmúlt napokban tovább súlyosbodott, életét már nem tudták megmenteni.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a férfi az igazoltatás során ellenszegült az intézkedésnek, majd menekülni próbált, ezért a rendőrök elfogták, és az intézkedés során többször elektromos sokkolót is alkalmaztak vele szemben. B. Tamás ezt követően elvesztette az eszméletét, légzése leállt, ezért a helyszínen újraélesztették, majd kórházba szállították.

A család szerint a férfit korábban enyhe skizofréniával diagnosztizálták. Azt nem zárják ki, hogy az intézkedés idején valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állhatott. B. Tamás Ercsiben élt, két gyermeket nevelt. Testvére elmondása szerint kőművesként dolgozott, alkalmanként pedig zöldség- és gyümölcsárusítással foglalkozott. Facebook-oldalán utolsó bejegyzéseiben epret és barackot kínált eladásra.

A család ugyanakkor azt állítja, hogy a férfit a földre kerülése után is bántalmazták. Szemtanúk szerint a már földön fekvő Tamást a rendőrök többször megrúgták. A hozzátartozók szerint ezt támaszthatják alá a férfi sérülései is, köztük az orr- és arccsonttörés, valamint a súlyos agyi sérülések. A rendőrség ezzel szemben azt közölte, hogy az intézkedés jogszerű és arányos volt, a rendőrök nem jártak el erőszakosan vagy kegyetlenül.

Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanúja miatt nyomoz. A négy érintett rendőrt a vizsgálat idejére felfüggesztették. A család ügyvédet fogadott, és azt reméli, hogy a nyomozás teljeskörűen feltárja a történteket, valamint megállapítja a férfi halálának pontos körülményeit.

(Index)