A Fidesz támogatottságának látványos visszaeséséről és a Tisza Párt társadalmi térnyeréséről beszélt Hann Endre és Závecz Tibor közvélemény-kutató Krug Emília Szinten túl című műsorában. A két elemző szerint a magyar pártrendszerben olyan átrendeződés zajlik, amelyre az elmúlt másfél évtizedben nem volt példa.

A műsorban elsőként ismertetett, július közepén készült ZRI Závecz Research-felmérés szerint a biztos szavazók körében a Tisza Párt támogatottsága 74 százalék, míg a Fidesz-KDNP-é 19 százalék.

A teljes népességben is jelentős visszaesés látható: a Fidesz a korábbi, mintegy 2,1 millió szavazót jelentő 27 százalékos támogatottságról körülbelül 1,2 millió szavazót jelentő 16 százalékra esett vissza.

Már nem működnek a régi bázisok

A Závecz igazgatója szerint a változás egyik legfontosabb eleme, hogy a Tisza Párt mára olyan társadalmi rétegekben is megelőzte a Fideszt, amelyek korábban a "jobboldal" legerősebb táborának számítottak.

A kutató kiemelte, hogy az alacsonyabb státuszú csoportokban is jelentős Tisza-előnyt mérnek.

Emellett a fiatalok körében is látványos a fordulat. A műsorban elhangzottak szerint a fiatal generáció politikai aktivitása és érdeklődése nőtt, miközben a Fidesz már nem képes megszólítani azt a korosztályt, amelyet korábban a Fiatal Demokraták Szövetsége névvel is képviselni próbált.




Szinte tükörképei egymásnak

A két politikus személyes megítélésében is jelentős különbséget mutatnak a kutatások. Hann Endre elmondta, hogy a megkérdezettek 69 százaléka nem szeretné Orbán Viktort fontos politikai szerepben látni a jövőben, míg 65 százalékuk úgy véli, hogy a volt miniszterelnöknek bíróság előtt kellene felelnie a tetteiért.

Ezzel szemben Magyar Pétert a válaszadók 72 százaléka látná szívesen meghatározó politikai szerepben, és csupán 23 százalék utasítja el.

Mi okozhatta a Fidesz visszaesését?

A beszélgetésben több lehetséges magyarázat is elhangzott. A kutatók szerint megszűnt a Fidesz verhetetlenségének képe, ami hosszú időn át fontos összetartó erőt jelentett a párt támogatói számára.

Szóba került az is, hogy több meghatározó fideszes politikus eltávolodott a napi politikától, vagy háttérbe szorult, így a párt elveszítette több ismert és hiteles arcát. Emellett a korrupciós ügyek és a közpénzek felhasználásával kapcsolatos botrányok is hozzájárulhattak a támogatottság csökkenéséhez.

Hann Endre és Závecz Tibor szerint a Fidesz egyelőre nem mutat érdemi önreflexiót a választási vereség okait illetően, és továbbra is azokat a politikai üzeneteket használja, amelyek szerintük már nem hatékonyak a választók megszólításában.

A kutatók szerint a Tisza Párt növekedése ugyan idővel elérheti a természetes korlátait, a Fidesz problémái azonban egyelőre nem látszanak enyhülni.

Hann Endre odáig ment, hogy szerinte nem zárható ki: a Fidesz jelenlegi formájában nem éli túl a mostani politikai válságot, és hosszabb távon ugyanarra a sorsra juthat, mint több korábbi rendszerváltó párt.

(24)