Vitézy Dávid építési és beruházási miniszter az uniós források hazahozataláról beszélt napirend előtt az Országgyűlés hétfői ülésén.

Az ülés elején Forsthoffer Ágnes házelnök közölte: a Mi Hazánk politikusai szemléltető eszközöket helyeztek el az ülésteremben, de erre nem kértek engedélyt, ezért azokat összeszedték. A politikusok magzatokat formáló műanyagbabákat tettek a képviselők asztalára.

Ezt követően felolvasták Sulyok Tamás köztársasági elnök levelét, amelyben arról tájékoztatott az államfő, hogy július 1-jei hatállyal kinevezte Becságh Pétert az Egészségügyi Minisztérium államtitkárává.

Miniszter: mi hazahoztuk az uniós forrásokat

Vitézy Dávid építési és beruházási miniszter felszólalásában azt mondta: hazahoztuk az uniós forrásokat, a hazugságokat ezzel kapcsolatban lelepleztük, a korrupcióellenes intézkedéseket és az egyéb szükséges jogszabályokat az Országgyűlés elé terjesztettük.

A tárcavezető kiemelte: az Európai Bizottsággal a tárgyalásokat lezárták, a helyreállítási terv szövege végleges. A végleges döntés az Európai Unió tagállamainak pénzügyminiszteri tanácsülésén pénteken várható, és minden jel arra utal, hogy ez pozitív döntés lesz - közölte.

Hangsúlyozta: fontos szembenézni azzal, hogy milyen hazugságok vezettek oda, hogy az előző kormány nem tudta hazahozni az uniós pénzeket. "Fontos szembenézni azzal, hogy önök kiírták a kék plakátokra, hogy megállítják Brüsszelt, de valójában a magyar gazdaságot sikerült megállítani; önök kiírták a kék plakátokra, hogy üzennek Brüsszelnek, de valójában a magyar vasúton utazóknak, a magyar kórházakban ellátott betegeknek, a magyar felsőoktatásban tanuló hallgatóknak üzentek" - fogalmazott Vitézy Dávid.

Kifejtette: az előző kormány öt olyan hazugságot hangoztatott, amelyekkel "megtévesztették a magyar embereket", megpróbálták elmondani nekik, hogy miért félkész az ország, miért nincs pénz a vasút vagy a kórházak fejlesztésére, bérlakásépítésre, energetikai korszerűsítésre.

Elmondta: ilyen hazugság volt, hogy Orbán Viktor állítása szerint Ukrajnában van a magyarok pénze, de ha így lett volna, "akkor mi most nem tudnánk hazahozni". Ezek a pénzek a korrupció miatt voltak befagyasztva, és ott álltak Brüsszelben - jelentette ki. Megjegyezte: a források úgy kerülnek haza, hogy Magyar Péter miniszterelnök világosan képviselte azt az álláspontot, hogy nem támogatjuk Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását.

Vitézy Dávid szerint a második hazugság az volt, hogy "be kell engednünk a migránsokat az uniós pénzért cserébe", azonban nem kellett változtatni a migrációs szabályokon az uniós pénzek hazahozataláért.

Harmadik hazugságnak azt nevezte a miniszter, hogy a Fidesz is hazahozta volna az uniós pénzeket, ha megnyeri a választást. Mégis hagyták veszni a pénzeket már az elmúlt években is - mondta.

Vitézy Dávid a negyedik pontként azt említette, hogy a Fidesz szerint valójában nincs is szükség az uniós pénzekre. "Nem ismeri a valóságot, aki azt gondolja, hogy Magyarországnak nincs szüksége az uniós pénzekre" - fogalmazott.

Végül azt is mondta: az ötödik hazugság az volt, hogy az uniós pénzekért valójában a szuverenitásról és nem a korrupcióról kell lemondani. Úgy vélte, a korrupcióellenes és átláthatósági szabályok voltak azok, amelyek zavarták a korábbi kormányt, "csak ezt nem mondták el az embereknek, hivatkoztak szuverenitásra, migrációra, Ukrajnára, arra, hogy nem is kellenek ezek az uniós pénzek".

Mi Hazánk: kérdéseket vet fel a felszólalás

Az uniós források járnak Magyarországnak, az a magyar emberek pénze, nem valami könyöradomány az Európai Unió részéről - hangsúlyozta Dúró Dóra (Mi Hazánk), majd a miniszter napirend előtti felszólalása által szerinte felvetett kérdéseket sorolta.

Ezek között említette, hogy az uniós pénzek hazahozataláról lezárt ügyként beszél a kormányoldal, holott ez nem az; szerinte ezt mutatja az a Tisza Párt képviselői által beterjesztett házszabály-módosítás is, amelynek célja a jogalkotás felgyorsítása "kifejezetten az európai uniós források hazahozatalára hivatkozva".

A politikus kijelentette, elképesztő és elfogadhatatlan a magyar szuverenitás tovább csökkentése Brüsszel javára, és "az eddig átruházott hatásköröket is vissza kellene helyezni nemzeti hatáskörbe", majd a nemzetek Európája felé való elmozdulást szorgalmazta.

Dúró Dóra kijelentette, további korrupcióellenes lépésekre van szükség, például a politikusok mentelmi jogának eltörlésére, majd szuverenitási kérdésnek nevezte az Európai Ügyészséghez való csatlakozást is, mondván, ehelyett egy minden frakció által delegált ügyészekből álló korrupcióellenes vádhatóság létrehozására volna szükség.

KDNP: jogunk van az uniós forrásokhoz

Rétvári Bence (KDNP) azt hangsúlyozta: a magyar embereknek joga van az európai uniós forrásokhoz, ezeket "nem ingyen kapjuk", hiszen a csatlakozáskor megnyitottuk a piacunkat a többi tagállam előtt.

Kiemelte: az előző kormány is sokat tett azért, hogy megkapják a magyarok ezeket a forrásokat, számos lépést tettek a 27 szupermérföldkő teljesítése érdekében, egyebek mellett átvették az uniós vagyonnyilatkozati rendet, ám az ellenzék folyamatosan és alaptalanul fejlentette az országot Brüsszelben, ezért nem fizették ki ezeket a forrásokat.

Tuzson Bence jelezte: a Tisza hozzájárult az Ukrajna európai uniós csatlakozásához, de azt már nem látni, hogy milyen jogszabályokat fogadott el a kijevi törvényhozás, amelyek a kárpátaljai magyarok számára konkrét előrelépéseket jelentenek.

A kereszténydemokrata politikus az uniós döntéshozatalt bírálva felhozta: van olyan uniós jogcím, amely alatt jogállamnak tekintik Magyarországot, és folyósítják a forrásokat, míg egy másiknál nem, ezért nem fizetnek, majd kijelentette, 1,8 milliárd eurónyi forrást vontak el úgy egyes szakterületekről, hogy a pénz végül Vitézy Dávid minisztériumánál landolt.

Frissítések: Tuzson Bence hitlerezett

Tuzson Bence (Fidesz) arról beszélt: a kormányzat intézményépítéseivel önkényuralmi rendszer alakul az országban, majd "a Magyar Péter-féle önkényuralmi rendszer építésének furcsa fintoraként" említette, hogy az a Vitézy Dávid mondta el ezt a felszólalást, aki az utolsó Orbán-kormányban államtitkárként dolgozott, így láthatta, hogyan valósult meg Magyarországgal szemben a brüsszeli kettős mérce.

Felvetette, a kormányzat által javasolt jogszabályok nem az európai uniós pénzek hazahozataláról, hanem további szuverenitásvesztésről szóltak, a házszabály módosításának lényege pedig az, hogy "rendkívüli módon alkossanak jogot az Országgyűlés ülésein".

Annak a gyanújának adott hangot, hogy Magyar Péter kormánya "egy az egyben meg fog felelni a következő időszakban" a brüsszeli elvárásoknak, majd bírálta a köztársasági elnök elmozdítása érdekében tett lépéseket.

Hitler megvárta, hogy Hindenburg meghaljon, Tildy Zoltánt Rákosi lemondatta. Senki nem ment el odáig, hogy jogszabállyal elvegyék a mandátumot - jelentette ki, felvetve, hogy a lépés a nemzetközi közösség rosszallását váltja majd ki. Egy demokráciában ilyet nem lehet csinálni - hangoztatta.

A politikus azt mondta: az előző kormány is megszerezte volna az uniós forrásokat, de nem a szuverenitás egy részének feladásával, hanem annak révén, hogy "nélkülünk nem lehet következő költségvetést csinálni" az unióban.

Tisza: egyik fő vállalásunk volt az uniós pénzek hazahozatala

Strompová Viktória (Tisza) arra emlékeztetett: az uniós pénzek hazahozatala volt pártja egyik legfőbb kampányígérete, majd a jelenlegi ellenzék által kormányon tetteket bírálta.

Egy dologról kellett volna, tisztelt ellenzék, lemondani: a korrupcióról - jelentette ki, túlárazott közbeszerzésekről, indokolatlan magánrepülőzésekről és ok nélküli támogatások kifizetéséről beszélve, miközben az emberek nap mint nap láthatták, mire nem szánt pénzt a kormányzat.

Az elhanyagolt területekről szólva kiemelte a közutak kritikán aluli állapotát, az egészségügy problémáit és a csatornahálózat gondjait, majd polgármesterek településük problémáit soroló leveleiből olvasott fel.

Strompová Viktória azt hangsúlyozta: ahogy eddig tették, úgy ezt követően is az uniós pénzek hazahozatalán és a problémák megoldásán fognak dolgozni.

Viszonválasz

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a viszonválaszában egyetértett azzal, hogy az uniós források járnak Magyarországnak, szüksége van rájuk a magyar gazdaságnak, ezért hozzák őket haza. Ezzel az álláspontjukkal az ellenzéki képviselők Orbán Viktort cáfolták az értelmezése szerint, aki úgy vélekedett, enélkül is jól működik a magyar gazdaság.

Dúró Dóra (Mi Hazánk) szerinte félreértette a szavait, nem azt mondta, nem lesz szükség további jogalkotásra, hanem azt, hogy azok a témák, amiket a korábbi kormány megjelölt, hogy a feltételei az uniós források hazahozatalának, azok nem volt igazak. Ezt nem tudták megcáfolni sem a Fidesz, sem a KDNP képviselői - húzta alá. A helyreállítási tervben vannak mérföldkövek, amiket teljesíteni kell - rögzítette.

Az Integritás Hatósággal kapcsolatban kiemelte: a Fidesz-KDNP a korrupciót tekinti szuverenitási kérdésnek, "mi nem tekintjük a magyar szuverenitás őrzendő értékének az Önök korrupcióját". Kitért arra is, hogy a hatóság elnökét az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke nevezi ki, utóbbit pedig az előző kormány nevezte ki. A két új alelnök személyére szintén Windisch László fog javaslatot tenni - jegyezte meg. "Ha azt gondolják, az Önök által kinevezett ÁSZ-elnök külföldi érdekeket szolgál, sürgősen jelezzék, mert akkor az Országgyűlés el tud járni."

Rétvári Bence szavait önvádiratnak minősítette, szerinte a KDNP frakcióvezetője arról beszélt, hogy voltak projektek, amiket beírtak a helyreállítási tervbe, de nem valósultak meg.

KDNP: "Zsolti bácsi nincs, és nem is volt"

Juhász Hajnalka (KDNP) hangsúlyozta: a gyermekvédelemnél nincs fontosabb ügy, amiben nincs helye politikai vitának, sem megalkuvásnak, ez a nemzet lelkiismeretének ügye. Egyúttal bocsánatot kért minden gyermektől, akiket a gyermekvédelmi rendszer valaha cserben hagyott - szavait a kormánypárti képviselők hosszas tapsa kísérte. Bocsánatot kért minden olyan emberi és politikai mulasztásért, amely miatt egyetlen gyermek is úgy érezte, hogy magára maradt. A gyermekbántalmazás és a pedofília a legsúlyosabb bűnök közé tartozik, ebben nem lehet alku és engedmény. Egy jogállamban ugyanilyen alapelv, hogy kiálljanak azok mellett is, akiket ártatlanul rágalmaztak meg a bizonyítékok teljes hiánya mellett, szándékosan manipulálva a társadalmat és kollektíven hamisan megbélyegezve egy politikai közösséget - rögzítette. Hozzátette: nem lehet összekeverni a rágalmazást az ítélettel, az olyan, mintha a nyilvánosság helyettesíthetné a bizonyítást.

Ha valaki bűnös, viselni kell minden jogi és erkölcsi következményét, de ha valaki ártatlan, ugyanilyen erkölcsi kötelesség megvédeni a becsületét. Kötelességének nevezte, hogy a gyermekek védelme mellett kiálljon egy ártatlanul megrágalmazott ember, Semjén Zsolt, egy apa és férj mellett is. A személye ellen indult karaktergyilkosság közel egy éve tart, amelyet népszerűségre vágyó influenszerek, szavazatokért küzdő politikusok, felelőtlen újságírók olyan személyre alapoztak, aki helyzete és körülményei miatt haszonlesőknek volt kiszolgáltatva. Bangó Sándornak rendkívül nehéz sors jutott, de fiatal kora ellenére eddig tízszer volt büntetve, és most is feltételesen van szabadlábon - jegyezte meg. Hozzátette: három különböző Zsoltot nevezett meg, és vállaltan milliókat fogadott el. A tanú hitelessége a teljes hiteltelenségbe torkollott - fogalmazott a képviselő, aki feltette a kérdést: hol van a hamis gyűlöletet szítók felelőssége, akik manipulálták a magyar társadalmat? Kitért arra, hogy Semjén Zsolt az átvilágításokon túl olyan speciális megfigyelésben részesült az Alkotmányvédelmi Hivatal által, amely az egyik legmegfigyeltebb emberré tette az országban.

Kijelentette: Zsolti bácsi nincs, és nem is volt, a Semjén Zsoltot ért támadás a katolikus egyház és a nemzetpolitika elleni támadás is volt. Végül bocsánatot kért Semjén Zsolt családtagjaitól is, akiknek az alaptalan támadásokat el kellett viselniük.

Kátay-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter úgy reagált: "hát nagy eredmény, végre eljutottak odáig, hogy bocsánatot kértek azokért a rémségekért, amelyet maguk okoztak". Ahhoz kétség sem fér, hogy a gyermek és a gyermekek védelme az első, ez az ügy jelenleg is folyamatban van, kivizsgálják, meglesz az eredménye - hangoztatta.

Hozzátette: vizsgáló bizottságot állítottak fel és miniszteri biztost neveztek ki az összes visszaélés kivizsgálására.

Fidesz: a Tisza "tégláról, téglára" önkényt épít

Bóka János (Fidesz) a Tisza Pártot azzal vádolta, hogy "lépésről, lépésre", "tégláról, téglára" önkényt épít. "Az önkény 50 árnyalata a piszkosfehértől az éjfeketéig terjed" - fogalmazott a politikus, aki szerint az alaptörvény tizenhetedik módosítása "új fejezetet nyit" a Tisza önkényének történetében.

Szerinte a kormány "alkotmányos puccsal" akarja eltávolítani a köztársasági elnököt, ami jogállamiság végét jelentené. Meg akarják mutatni, hogy a bárkivel bármit megtehetnek, ez maga az önkény - mondta és azt ígérte, hogy ezt nem fogják tétlenül nézni.

Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában felidézte: 2010 júniusában fogadta el kétharmaddal az Országgyűlés a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, amiben a korábbi kormánytöbbség kinyilvánította, hogy egy új rendszer épül. Idén április 12-én viszont 3,5 millió ember azt mondta, hogy vége, elegük van ebből a rendszerből, és ezt le kell bontani - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az elmúlt 50 napban ezt a választói akaratot teljesítik, "lépésről lépésre, tégláról, téglára". A volt kormánytöbbséget azzal vádolta, hogy 16 évig "csak loptak", elárulták és kifosztották az országot. Megjegyezte: még csak 50 napja miniszter, de minden nap egy "100 milliós mutyival" találkozik, ahogyan minisztertársai is.

Tisza: az iskolakezdési támogatás nem pártpolitika, hanem nemzeti minimum

Kőszegi Krisztián (Tisza) megköszönte Juhász Hajnalka (KDNP) bocsánatkérését, megjegyezve: reméli, hogy megtartják ez a jó szokást, mert "sok mindenkitől kell még bocsánatot kérniük". Méltatta a kormány által bevezetni tervezett iskolakezdési támogatást, amely 400 ezer gyermekhez juthat el. Felidézte: ő maga is szegény családból származik, gyereként, majd később tanárként is átélte, milyen, ha nincs pénz tanszerekre.

Az előző kormányt azzal vádolta, hogy lemondott a nehéz körülmények között élő gyerekekről. Külön megszólította a fideszes Radics Bélát, aki szerinte az oktatás és a gyermekvédelem kapcsán "hazug propagandáról" beszél. Hangsúlyozta: az iskolakezdési támogatás nem pártpolitika, hanem nemzeti minimum.

Kátai-Németh Vilmos miniszter azt mondta: az előző kormány a felső-középosztályt támogatta, ezért itt az ideje, hogy a kormány gondoljon az elesettekre is.

Elmondta: a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás két részletben érkezik majd, az első 50 ezer forintot a Magyar Államkincstár utalja augusztus 24-ig, a második részletet pedig novemberig kapják meg a családok utalvány formájában. A támogatás adómentes, és nem végrehajtható, célja, hogy megkönnyítsék a családok helyzetét - mondta.

Sürgősséggel tárgyalják az Alaptörvény tizenhetedik módosítását

Az Országgyűlés - 137 igen és 52 nem szavazattal, tartózkodás nélkül - elrendelte az alaptörvény tizenhetedik módosításának sürgős tárgyalását, amelyet a kormány kezdeményezett. Eszerint a javaslatot kedden, első napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés.

A házelnök bejelentette, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság rágalmazás vétsége miatt indított ügyekben kezdeményezte Szentkirályi Alexandra (Fidesz) és Latorcai Csaba (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztését. Az indítványokat a házelnök megvizsgálásra átadta a mentelmi bizottságnak.

Fidesz: egy újkori ÁVH felállítása zajlik

Németh Balázs (Fidesz) a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról szóló törvénytervezetet úgy értékelte: ez "egy újkori államvédelmi hatóság, egy újkori ÁVH felállításáról szól".

Kiemelte: a törvény célja elvileg a közvagyon visszaszerzése, de közvagyon lehet "évtizedekre visszamenőleg minden, ami valaha állami vagy önkormányzati vagyon volt, ideértve az államtól kapott fizetéseket, az államtól kapott nyugdíjat, a szociális és családtámogatásokat, az állam által támogatott hiteleket", vagyis nincs olyan polgára Magyarországnak, "akit ne fenyegetne az új ÁVH".

Úgy vélte, "Magyarországból egy olyan sötét diktatúrákat idéző állam lehet, ahol a megfélemlítés az úr", politikai leszámolás zajlik, és a jogállamiságot teljesen nélkülöző, személyre szabott jogalkotás van.

Kitért rá: az alaptörvény módosítása átlép minden vörös vonalat, kivezetik Magyarországot az európai demokráciák sorából.

Bódis Péter, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára közölte: nem lesz Magyarországon új ÁVH, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal célja a közvagyon visszaszerzése. Ez a hivatal nem egy pártállami erőszakszervezet lesz, hanem egy törvényben szabályozott, közvagyonvédelmi intézmény, amely nem a jogrendszeren kívül áll, hanem abba beleilleszkedik – magyarázta.

Az államtitkár hangsúlyozta: nem önkényuralomra készülnek, hanem a visszaélések megakadályozására, a közvagyon hatékonyabb védelmére. Továbbá nemcsak a múltat vizsgálják majd, hanem a hivatal a jövőre nézve is korlátot jelent majd minden képviselőnek, ez egy független szerv lesz, amely mindenkit vizsgál – közölte.

Németh Balázs nem fogadta el a választ, a képviselők azonban igen.

KDNP: a kormány meghallja a Független Benzinkutak Szövetségét?

Latorcai Csaba (KDNP) arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP-kormány bevezette a védett üzemanyagárat a lakosság védelme érdekében, de a Tisza-kormány ezt már indokolatlannak tartotta, így kivezette. Még nem volt itt az ideje az árstop kivezetésnek, miután a Hormuzi-szoros átjárhatósága továbbra sem biztosított – vélekedett.

Azt mondta: a Független Benzinkutak Szövetsége egynapos figyelmeztető bezárásra hívta fel a kis benzinkutakat, mert a védett ár nagy veszteséget okozott a családi cégeknek. Az előző kormány egy támogatási programot hozott létre, de a jogutód kormány nem akarja ezt végrehajtani, nem akar fizetni a benzinkutaknak – közölte. Hozzátette: ezzel kistelepülések üzemanyagellátást veszélyeztetik.

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter úgy válaszolt, meghallják a Független Benzinkutak Szövetségének jelzéseit, de az ellenzék sem hiheti, hogy ha Nagy Márton korábbi miniszter felelőtlenül ígérgetett, a következő kormánynak kötelessége teljesíteni az ígéreteket, még ha azóta más körülmények is vannak.

Emlékeztetett: egy nagyon ritka geopolitikai krízis volt korábban a Közel-Keleten, de a helyzet azóta megváltozott, és a kormányváltás miatt erősödött a forint is. Jelenleg nincs szükség arra, hogy a kormány beavatkozzon az üzemanyagárakba – mondta.

Közölte: nem találtak költségvetési forrást annak az ígéretnek a fedezetére, amelyet korábban Nagy Márton tett, ehelyett megfelelő piaci környezet létrehozásával szeretnének segíteni a kisvállalkozásoknak, hogy nyereségesek legyenek.

A képviselő nem fogadta el a választ, az Országgyűlés azonban igen.

Mi Hazánk: emelni kell a szociális dolgozók fizetését

Szabadi István (Mi Hazánk) felidézte: az Orbán-kormány januártól áttörés jellegű béremelést ígért a szociális szférában, de ez nem valósult meg, és 18 éve nem volt érdemi bérfelzárkózás az ágazatban.

A képviselő a diplomás bérminimum megállapítását javasolta. Aki csak teheti, menekül át egy jobban fizető ágazatba, nem vonzó a fiataloknak sem a szociális szféra - vélekedett.

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter azt mondta: a szociális dolgozók hatalmas fizikai és lelki megterhelés mellett végzik a munkájukat, köszönet illetI őket. A Fidesz ezt az ágazatot lerombolta, a szakembereket megalázta, ma "nem menő" a szociális szférában dolgozni - fogalmazott.

Közölte: a tárca átvilágítja az ágazatot, a dolgozókkal pedig egyeztetnek, mert megbecsülést érdemelnek a munkájukért. Stabilan kell rendezni a bérviszonyukat, ezen dolgoznak, de figyelembe kell venni, hogy költségvetés milyen állapotban van - jelentette ki.

A képviselő nem fogadta el a miniszter válaszát, ugyanakkor a parlament igen.

Tisza: miért volt szükség vízkorlátozásra?

Farkas Csongor (Tisza) azt tudakolta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős minisztertől, miért volt szükség vízkorlátozásra a történelmi hőségben, amely szavai szerint nemcsak a mindennapjainkat tette nehézzé, de évtizedes mulasztásokra is rámutatott: a klímaváltozásra adott elégtelen válaszra és a hazai vízközmű-rendszer elhanyagoltságára.

Szavai szerint a helyzet "rendszerszintű felelőtlenség" következménye, és a korábbi kormányzat bűnei miatt fizetnek nagy árat most a fogyasztók. A képviselő arról tudakozódott, milyen károkat hagyott hátra az Orbán-kormány a vízügy területén.

Válaszában Gajdos László élő környezetért felelős miniszter jelentősnek és komolynak nevezte a problémát, jelezve, az hosszabb ideje köztudott volt, és lehetett volna sokkal többet tenni a kezelése érdekében.

A tiszta, egészsége ivóvíz nemzeti kincs, amihez minden magyar embernek joga van - jelentette ki, megemlítve, hogy átlagosan 20 százalékos, de egyes helyeken 60 százalékos a továbbítás közbeni veszteség, ezért a kormányzatnak nagyon sürgősen lépnie kell, így napokon belül kiírnak egy 50 milliárdos fejlesztési lehetőséget a szolgáltatóknak arra, hogy megállítsák vagy mérsékeljék az elszivárgást, illetve korszerűsítsék rendszereiket.

A kormány elkötelezett abban, hogy víziközmű-ágazatban az elmúlt évtizedek legnagyobb fejlesztését hajtsa végre - közölte, jelezve, hogy a vízmegtartás lesz a vízgazdálkodás alapelve, majd azt ígérte, megalkotják a magyar emberek érdekeit és a következő nemzedékek biztonságát szolgáló új klímatörvényt

A képviselő a választ elfogadta.

Fidesz: ki védi meg a gyermekeket a politikától?

Hegedűs Barbara (Fidesz) arra várt választ a szociális és családügyi minisztertől, ki védi meg a gyermekeket a politikától.

Egy múlt heti "súlyos gyermekvédelmi ügy kapcsán" elhangzott interpellációra utalt, amelyben szerinte politikai kampányeszközként használtak fel egy végtelenül kiszolgáltatott miskolci kisfiút, az ügyben pedig a szakminiszter álláspontját eddig sem lehetett megtudni. Ön szerint helyes a gyermekek politikai célú kihasználása? - kérdezte.

Kiszólt a gödör a lyukból - kezdte válaszát Kátai-Németh Vilmos; a tárcavezető felvetette: a kérdezőt akkor nem zavarták a politikai kampányok, amikor közösségi oldalán ovisokat szerepeltetett, vagy amikor képviselőtársa túlárazott nyuszimotorokkal kampányolt, vagy amikor Orbán Viktor gyerekekkel kampányolt.

A gyermekek védelmében mindent meg kell tenni - fogalmazott, jelezve, hogy vizsgálóbizottságot állított fel, és miniszteri biztost nevezett ki a témában, majd arról beszélt, ki kell vizsgálni, hogyan bántalmazhatnak évekig egy gyereket vagy az hogyan szökhet meg a védelmére hivatott intézményből.

Az interpelláló képviselő nem fogadta el a választ, a plénum többsége viszont megszavazta azt.

Az épületreklámokról kérdezett egy kereszténydemokrata képviselő

Rétvári Bence (KDNP) azt kérdezte a pénzügyminisztertől, ki adja vissza azt a társasházban élőknek, ait a Tisza-kormány elvett tőlük, mondván, országos szinte évente milliárdos összegtől esnek el a társasházak amiatt, hogy betiltják az épületeken elhelyezett óriásplakátokat, hálókat.

Hangsúlyozta: számos társaság csökkentette úgy a közös költséget és töltötte fel ezzel egy időben a felújítási alapját, hogy engedélyezte épülethálók reklámcélú felhasználását, így támogatva a homlokzat megújulását.

Arról beszélt: megszólalók pár milliárd és 20 milliárd forint közé teszik e reklámforma éves forgalmát, majd azt javasolta, hozzanak létre kártérítési alapot az e bevételtől elesett társasházaknak.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter válaszában kijelentette, az interpelláló által ismertetett számok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, hiszen a teljes külterületi reklámpiac évente összesen 37 milliárdos, amin belül 0,7-1,9 százalék lehetett e hirdetési forma részesedése.

Felvetette, vannak esetek, hogy tíz éve kint lévő hálók mögött nem történt semmilyen felújítás, majd arról beszélt, ezek reklámfelületek elcsúfítják az utcaképet, ezért is vezették ki ezeket számos európai fővárosban. Megemlítette: az előző kormány idején hozott rendelkezés alapján az államot a reklámmal kapcsolatos tevékenységért kártérítési felelősség nem terheli.

Felvetette: az épületháló mellett kiállók "sokszor gyűlöletpropagandára használt reklámfelületet" védenek.

Az interpelláló nem fogadta el a választ, a plénum viszont igen.

A Mi Hazánk a sürgősségi betegellátás problémáiról

Szabadi István (Mi Hazánk) szerint a sürgősségi betegellátás problémái az alapellátó rendszer leépülésével is arányosan növekednek, a beteg sokszor nem tud máshova fordulni, mert nincs háziorvosa.

A szakemberhiány miatt a kórházi osztályok ágyszáma is csökken, sok esetben nem tudnak beteget átvenni a sürgősségi betegosztályról (sbo), ezért a betegek 24-48 órát, vagy akár ezt meghaladó időtartamot is az sbo fektetőjében töltenek. Előfordul az is, hogy a beteget nem teljesen gyógyult állapotban engedik haza, ezért - a megfelelő terápia elindítása és a beteg oktatása ellenére - pár nap múlva állapotrosszabbodás miatt ismét itt jelenik meg.

Azt kérdezte, hogy az állami egészségügyi rendszer átalakítása során az ügyeleti és sürgősségi ellátás reformját prioritásként kezelik-e. Hogyan kívánják a létszám-és kapacitáshiányt orvosolni és a sürgősségi osztályok leterheltségét csökkenteni?

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a helyzetértékeléssel egyetértett, hozzátéve: a rendszerhiba néhány huszárvágással biztosan nem kezelhető.

Kiemelte: a teljes betegút-rendszert át kívánják alakítani. Első lépésként az alapellátást erősítenék meg, csökkentenék a betöltetlen praxisok számát, javítanák ezek finanszírozási és működési feltételeit. Ezt követőn továbbfejlesztik az országos alapellátási ügyeleti rendszert, ha ez jól működik, kevesebb teher jut a sürgősségire. Harmadik pillérként jelölte meg az ügyeleti és sürgősségi ellátás humánerő-forrásának bővítését, és javítják az életpálya-modellt. Negyedikként nevezte meg, hogy ahol lehetséges, az alapellátási ügyelet és sbo egy telephelyen fog működni, ötödik pillérként beszélt arról, hogy a lakosságnak értenie kell, mire szolgál az alapellátási ügyelet, mikor kell mentőt hívni, és mikor kell sbo-ra menni. A gyógyszertárakat és patikusokat is bevonják ebbe - jelezte.

A miniszter rögzítette: a sürgősségi osztály nem lehet végállomás, ott a betegek nem torlódhatnak fel, biztosítani kell, hogy a kórházak át tudják venni őket.

A képviselő a választ nem fogadta el, de a parlament 134 igen, 49 nem és 1 tartózkodó szavazattal jóváhagyta azt.

A Tisza a hőség elleni védekezésről

Trentin Balázs (Tisza) arról beszélt, hogy az elmúlt napok rendkívüli, hirtelen jött hősége az egész országot, a teljes államigazgatást és a lakosságot is óriási kihívás elé állította. Egy felelős, modern kormány ismérve azonban az, hogy a válságos krízishelyzetekben a kifogások keresése helyett azonnal lép a polgárok életének és egészségének védelmében - hangoztatta.

Hangsúlyozta: a Tisza-frakcióban azt vallják, hogy az államnak pontosan az ilyen kritikus pillanatokban kell a leginkább jelen lennie az emberek életében, a kormányzat egyetlen magyart sem hagyhat magára a bajban. Látják a rendvédelmi szervek, a katasztrófavédelem, az egészségügyi dolgozók, civilek és a Tisza-szigetek megfeszített munkáját, tapasztalják az önkormányzatokkal való szoros, operatív együttműködést is.

Halmai Ferenc, a belügyi tárca államtitkára közölte: az előző kormányok nem készültek fel a klímaváltozásra. Extrém hőhullám söpört végig az országon, emberemlékezet óta nem volt ilyen hőség Magyarországon, rekordok dőltek meg, harmadfokú hőségriasztás volt érvényben. A komoly egészségügyi kockázat mellett a nagy hőség egyszerre terhelte a vízi közműrendszert, a közlekedést, az egészségügyet, a mezőgazdaságot és az energetikai infrastruktúrát is.

"Emberek voltak veszélyben, de a Tisza-kormány a helyén volt" - fogalmazott, és kitért arra, hogy az ország teljes területére összehangolt védelmi tevékenységet rendeltek el.

Részletesen beszámolt az egyes területeken megvalósult intézkedésekről és azt mondta: a bevezetett intézkedések folyamatosan biztosították a lakosság alapvető biztonságát és ellátását.

A képviselő a választ elfogadta.

Azonnali kérdések

Fidesz: a Tisza tervez-e újabb megszorításokat?

Witzmann Mihály (Fidesz) arról beszélt: a Tisza-kormány elkezdte kivezetni a családokat és a vállalkozásokat védő intézkedéseket, így megszüntette a kamatstopot, kivezette a védett üzemanyagárat, és a banki és távközlési díjstop is megszűnt. Azt kérdezte: tervez-e a kormány újabb megszorításokat. Arra hivatkozott: Brüsszel már felszólította Magyarországot az ár- és kamatsapkák kivezetésére, a Tisza-kormány pedig bejelentette, hogy augusztus 31-ig pótköltségvetést nyújt be, mert bevételnövelő intézkedésekre, kiigazításokra van szükség, ugyanis a kabinet szerint rossz állapotban van a költségvetés.

Kármán András pénzügyminiszter válaszában kiemelte: a "Fidesz örökségeként" megnőtt költségvetési hiány a jegybank szerint eredményszemléletben már 9 százalékos. Szerinte kár lenne arról vitatkozni, hogy ez mennyire nehéz örökség, hiszen évtizedek óta nem volt ekkora a negyedéves hiány.

Értetlenséggel fogadta a képviselő felvetéseit, hangsúlyozva, hogy a védett üzemanyagár kivezetése nem növelte, hanem csökkentette az árat, a kamatstoppal kapcsolatban pedig még nem hoztak döntést, ezt megfontoltan és körültekintően teszik meg.

Witzmann Mihály azt kérdezte, mi lesz a rezsicsökkentés, az szja-kezdemények vagy a 13. havi és a 14. havi nyugdíj sorsa.

Kármán András viszonválaszában hangsúlyozta: a magyar kormány intézkedéseit nem a brüsszeli ajánlások irányítják, hanem a magyar családok érdekei. Megerősítette: lesznek adóváltozások rövid távon, de ezek nem a lakosság széles körét fogják érinteni, hanem a legvagyonosabb NER-vállalkozóknak fognak extra terhet jelenteni a vagyonadó bevezetésével, valamint jelentős bevételek származnak majd a bizalmi vagyonkezelés eddigi szélsőséges adómentességének megszüntetéséből is.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó: Magzatbabákat akartak ajándékozni a képviselőknek a mi hazánkosok, a házelnök nem engedte