A Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának döntése alapján az MCC ingatlanfejlesztési társasága eredménytelennek nyilvánította a budapesti, központi épületre kiírt közbeszerzési eljárást - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Hozzátették, ennek eredményeként a tehetséggondozó intézmény nem építi meg a Somlói útra tervezett székházat.

Azt írták, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló, 2021. évi IX. törvény módosítási tervezetében foglalt 25/D. § (1) bekezdésére tekintettel az MCC kuratóriuma úgy döntött, hogy a korábban meghatározott fedezet összegét változatlanul fenntartja, és a közbeszerzési eljárás eredményes lezárásához szükséges többletfedezetet nem biztosítja. "A kuratórium valamennyi, az új budapesti központtal összefüggő körülményt megvizsgált, és az alapítvány vagyonával történő felelős gazdálkodás, valamint a kialakult helyzet jegyében hozta meg ezt a döntést" - fűzték hozzá.

Úgy folytatták: az MCC Alapítvány kuratóriuma országos, nyílt építészeti tervpályázatot követően döntött az alapítvány új tehetséggondozási központjának engedélyes és kiviteli terveinek elkészítéséről. "A megalapozott előkészítő folyamatot követően a generálkivitelezésre irányuló, uniós, nyílt közbeszerzési eljárás keretében beérkezett, legkedvezőbb végleges ajánlat meghaladta a kuratórium által jóváhagyott fedezetet. A kuratórium a felelős gazdálkodás jegyében további fedezet biztosításához nem járult hozzá, aminek eredményeképpen a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány százszázalékos tulajdonában álló projekttársaság - a bíráló bizottság döntésével egyetértve - az eljárást eredménytelenné nyilvánította" - írták.

Felidézték, hogy vidéki tehetséggondozó központjai létrehozásával az MCC elsődleges célja, hogy "magas színvonalú, ingyenes képzést biztosítson fiatal tehetségeknek". Az alapítvány emellett az ingatlanfejlesztéseivel építészeti értékeket is ment országszerte és a határon túl. Tehetséggondozó centrumait olyan épületekben hozza létre, amelyek az adott település számára kiemelt, történelmi értéket képviselnek, jellemzően rossz állapotban vannak, elhanyagolt vagy használaton kívüli épületek, amelyekkel a korábbi tulajdonosai nem tudtak vagy nem akartak foglalkozni. A már megvalósult beruházások következtében az ingatlanok visszanyerték, illetve visszanyerik az adott városi közösség életében korábban betöltött központi szerepüket.

Azt is hozzátették, hogy az MCC eddig nyolc városban - Szegeden, Nagyváradon, Szombathelyen, Székesfehérváron, Békéscsabán, Szekszárdon, Veszprémben és Nyíregyházán - újította meg azt az épületet, ahol a képzési központja üzemel, ezeket kulturális, közösségi programjai révén megnyitotta a város lakossága számára. További négy helyszínen - Miskolcon, Pécsen, Révfülöpön és Győrben - az értékmentő munka az ütemezésnek megfelelően kivitelezési szakaszban van, Zalaegerszegen a kivitelezésre kiírt közbeszerzés van folyamatban, a debreceni beruházás pedig a tervezési szakasznál tart.