Zsarolás gyanúja miatt feljelentést tett a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) egy egészségügyi korrupciós cselekmény ügyében - közölte az NVSZ csütörtökön a Facebook-oldalán.
A szolgálat bejegyzésében jelezte, hogy hatáskörükbe tartozik az állami egészségügy területéhez köthető korrupciós cselekmények feltárása, megelőzése, és a birtokukba került információk alapján tették meg feljelentésüket a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).
Információik szerint 2024 januárjában két ember megkereste egy vérszállítással foglalkozó cég vezetőjét, akit többszöri megbeszélés után arra akartak kényszeríteni, hogy csatlakozzon a Magyar Véradók Szövetségéhez, és fizessen havi 1 millió forintot. Azt mondták neki, hogy ha a követelésüknek nem tesz eleget, a cégvezető el fogja veszíteni a vérszállítás területén lévő érdekeltségeit. A két ember a megbeszélések során többször is magas szintű politikai kapcsolatokra hivatkozott.
A NVSZ közölte azt is, hogy határozottan visszautasítják a Vérlovagok önkéntesének sajtóban megjelent azon nyilatkozatát, amelyben azt sugallja, hogy őt törvénytelenül lehallgatták, illetve megfigyelték volna.
(MTI)