Minősített szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy nő ellen, aki saját unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.
Azt írták, a 10 éves fiú gyermekotthonban volt elhelyezve, ahonnan rendszeresen megszökött a nagyszülők borsodi kisvárosban lévő családi házába.
A vádirat szerint 2024 májusában a vádlott egy ágyban aludt a sértettel, akinek sérelmére "szexuális cselekményt végzett". Ez ellen a fiú tiltakozott, de a nő megfenyegette, hogy ha ellenállást tanúsít, akkor nyújtófával megveri.
Az éjszaka folyamán kétszer történt szexuális erőszak, a vádlottat a gyermek nagyapja érte tetten. A férfi rendőri intézkedést kért, és a rendőrség kiérkezéséig visszatartotta a nőt. Az intézkedő rendőrök a fiút visszavitték a gyermekvédelmi otthonba.
Ezen esetet pár nappal megelőzően a vádlott szintén követett el szexuális erőszakot az unokája sérelmére, akkor is bántalmazással megfenyegetve - áll a közleményben.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. Emellett indítványozta a vádlott végleges hatályú eltiltását bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.
