„Wáberer György nagyvállalkozó tegnap egy interjúban azt állította, hogy másfél éve támogatja a Tiszát, összességében több mint 100 millió forinttal. Miután ez a hír eljutott hozzám, megnézettem, mi igaz ebből” – írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke pénteken a közösségi oldalán.
– Nos: a választások előtt 5 nappal (!) valóban átutalt 5x20 millió forintot a Tisza számlájára. Előtte tudomásom szerint semmit – jelentette ki a leendő miniszterelnök.
„Mi a Tiszánál nagyon büszkék vagyunk arra, hogy minden, így a párt finanszírozása is törvényesen és transzparensen zajlott és zajlik. Hálásak vagyunk azért, hogy több tízezer honfitársunk támogatott minket a rendszerváltó kártyán keresztül” – írta. „Még a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy bármelyik oldalon álló vállalkozót/oligarchát kössenek hozzánk, vagy hogy bárki úgy érezze, hogy ránk való hivatkozással bármilyen előnyt szerezhet, legyen az akár csak önmarketing” – fogalmazott Magyar Péter.
– Ezért az 5x20 millió forintot Wáberer Györgynek hétfőn visszautaljuk – közölte a Tisza Párt elnöke.
„Akitől a jövőben bármilyen, jogilag vagy morálisan kifogásolható kérés érkezik az általa utalt támogatásért cserébe, vagy azt látjuk, hogy valamilyen előnyre akar szert tenni, annak szintén visszautaljuk a támogatását. Továbbá a törvényes határidőn belül elszámolunk minden beérkezett támogatással, és nyilvánosságra hozzuk az 500 ezer forint feletti támogatást biztosító személyek neveit” – zárta szavait.
Rónai Egonnal beszélgetett Wáberer György az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ahol a vállalkozó kritizálta az Orbán-kormány politikáját. Visszautasította azokat a vádakat, miszerint valaha is a Fidesz embere lett volna, továbbá arról is beszélt, 100 millió forinttal támogatta a választások előtt a Tisza Pártot.
(Index)

