Gulyás Gergely bejelentette, hogy a Fidesz–KDNP megalakította parlamenti frakcióját, amely az új Országgyűlésben 52 fős lesz. A frakcióvezető szerint jelentős személyi átrendeződés zajlik: a listán mandátumot szerzett képviselők többsége nem veszi fel helyét, így új szereplők kerülnek a parlamentbe. A kormánypártok célja, hogy „normális ellenzékként” működjenek.

Fotó: Gulyás Gergely / Facebook
Az elmúlt napok politikai bejelentései látványos átrendeződést jeleznek a Fidesz háza táján, több ismert szereplő döntött úgy, hogy vagy visszatér az Országgyűlésbe, vagy éppen ellenkezőleg, nem veszi át megszerzett mandátumát. Hétfőn Lázár János bejelentette, felveszi parlamenti mandátumát, és egy évig aktívan részt vesz az Országgyűlés munkájában, elsősorban a párt megújításának segítése érdekében.
Eközben új szereplők is érkeznek: Lezsák Anna és Bóka János szintén helyet kapnak az Országgyűlésben a Fidesz országos listájáról. Orbán Viktor pedig úgy döntött, nem ül be az új parlamentbe, meglátása szerint most a „nemzeti oldal” újjászervezésében van rá szükség. Hasonló döntést hozott Hollik István, valamint további kormánypárti politikusok is, így egy hétvége alatt hat vezető mondott le parlamenti helyéről.
„Még nincs döntés a pártelnökségről, az országos választmány a héten ülésezik, minden ott dől el” – mondta Orbán Viktor az RTL kérdésére. Ezzel indokolta, hogy egyelőre miért nem mondott le a Fidesz elnöki posztjáról.
Harminchat év után búcsúzik a parlamenttől Orbán Viktor mellett Kövér László és Kósa Lajos is, miközben a rendszerváltás utáni első parlament tagjai közül Németh Zsolt folytathatja a munkát. A Telex szerint nem ül be az Országgyűlésbe Rogán Antal, Németh Szilárd, Kubatov Gábor és Selmeczi Gabriella sem.
A frakció élére Gulyás Gergely kerül, a héten választmányi ülést tartanak, a tisztújító kongresszust pedig júniusra időzítik. „Ez az a döntés, ami most a leginkább szolgálja a közösségünk érdekeit” – így értékelte a helyszínen Hidvéghi Balázs azt, hogy Orbán Viktor nem ül be az új Országgyűlésbe. Hozzátette: ő maga átveszi parlamenti mandátumát, és megerősítette azt is, hogy a KDNP önálló frakcióval lesz jelen a parlamentben.
A nem létező KDNP-nek is lesz frakciója
Rétvári Bence közben bejelentette, hogy megalakult a KDNP országgyűlési frakciója:
- Hargitai János
- Juhász Hajnalka
- Latorcai Csaba
- Máthé Zsuzsa
- Nacsa Lőrinc
- Rétvári Bence
- Seszták Miklós
- Simicskó István.
Rétvári Bence bejelentette, hogy megbízták a frakció vezetésével. Hozzátette, hogy frakcióvezető-helyettesnek Juhász Hajnalka és Nacsa Lőrinc kapott megbízást.
Közben Hoppál Péter bejelentette, teljesen visszavonul a politikától. Döntését az Indexnek adott nyilatkozatában egyfajta lezárásként és személyes számvetésként értékelte. Mint fogalmazott, hálával és büszkeséggel tekint vissza az elmúlt évekre. Kiemelte, hogy különösen nagy megtiszteltetés volt számára, hogy egy olyan időszakban lehetett az Országgyűlés tagja, amikor Magyarország – megítélése szerint – jelentős fejlődésen ment keresztül.
A katasztrofális kampány felelősét EP-képviselői hellyel jutalmazzák
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy a Fidesz–KDNP frakciószövetség megtartotta alakuló ülését. Az új Országgyűlésben összesen 52 képviselőjük lesz: közülük 10-en egyéni választókerületben nyertek, 42-en pedig listáról jutottak mandátumhoz. Mint mondta, jelentős változás és megújulás zajlik a frakcióban. Hangsúlyozta: szükség van a tapasztalt politikusokra, akik az elmúlt években, évtizedekben szolgálták a kormánypártokat, ugyanakkor az új szereplők bevonása is elengedhetetlen. Kiemelte, hogy a listán mandátumot szerzett 42 képviselő közül 25-en úgy döntöttek, nem veszik fel a mandátumukat, ezzel lehetőséget adva másoknak. Ezek közül 24 esetben már meg is történt a csere. Egy további változás később várható: Orbán Balázs júliusban az Európai Parlamenthez csatlakozik.
Helyére pedig Szekeres Pál tér vissza, aki a szociális bizottság munkájában vesz majd részt. A frakcióvezető-helyettesek között lesz Kocsis Máté, az eddigi frakcióvezető, akinek munkáját Gulyás külön megköszönte. Szintén frakcióvezető-helyettes lett Balla György frakcióigazgató, valamint a hét szóvivő is ilyen rangot kap, akik a politikai vitákban képviselik majd a Fideszt.
A frakciószövetség továbbra is két külön képviselőcsoportból áll: a KDNP frakcióját Rétvári Bence vezeti, míg a Fidesz frakciója Gulyás Gergelynek szavazott bizalmat. A választási eredményről azt mondta, számukra kellemetlen meglepetés volt, ugyanakkor megköszönték annak a 2,5 millió embernek a támogatását, akik április 12-én a Fideszre szavaztak.
Hangsúlyozta: céljuk, hogy az ország egészének érdekeit képviseljék, és hogy a szavazóik akarata megjelenjen az Országgyűlésben. Fontosnak nevezte azt is, hogy az elmúlt 16 év eredményei és vívmányai megmaradjanak, és tovább gyarapítsák az országot. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a pártok közötti egyeztetések folytatódnak, ezek célja a parlamenti bizottsági struktúra és tisztségek kialakítása. A javaslataikat benyújtják, és a következő ülés után adnak majd részletes tájékoztatást.
Végül kiemelte, hogy a Fidesz–KDNP feladata az, hogy „normális ellenzékként” működjön a parlamentben. Mint mondta, minden jó javaslatot támogatni fognak, ugyanakkor fellépnek a – megfogalmazása szerint – több mint kétharmados többséggel rendelkező kormánypárt önkényes döntéseivel és törekvéseivel szemben, mert úgy látják, a választók nem erre adtak felhatalmazást.
A Fidesz parlamenti képviselőinek névsora így fest:
- Ágh Péter
- Balla György
- Balla Mihály
- Bencsik János
- Bóka János
- Czirbus Gábor
- Budai Gyula
- Csibi Krisztina
- Csuzda Gábor
- Hankó Balázs
- Hegedűs Barbara
- Koncz Zsófia
- Takács Árpád
- Tilki Attila
- Vitályos Eszter
- Vitányi István
- F. Kovács Sándor
- Gulyás Gergely
- Gyopáros Alpár
- Héjj Dávid
- Hidvéghi Balázs
- Kocsis Máté
- Kovács Sándor
- Lázár János
- Molnárné dr. Lezsák Anna
- Nagy Bálint
- Németh Balázs
- Németh Zsolt
- Orbán Balázs
- Panyi Miklós
- Papp Zsolt
- Pócs János
- Radics Béla
- Szécsi Zoltán
- Szentkirályi Alexandra
- Szijjártó Péter
- Szűcs Gábor
- Takács Péter
- Tuzson Bence
- V. Németh Zsolt
- Varga Gábor
- Varga Zsoltné Szalai Piroska Mária
- Witzmann Mihály
- Zsigó Róbert
Frissítés: ők nem veszik fel a mandátumukat:
- Orbán Viktor (1. hely), a Fidesz elnöke, miniszterelnök, országgyűlési képviselő,
- Semjén Zsolt (2.), a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes, országgyűlési képviselő,
- Kövér László (3.) az Országgyűlés elnöke, a Fidesz országos választmányának elnöke, országgyűlési képviselő,
- Gál Kinga (4.) EP-képviselő, a Fidesz elnökségi tagja,
- Kubatov Gábor (6.) országgyűlési képviselő, a Fidesz elnökségi tagja,
- Kósa Lajos (7.) országgyűlési képviselő, a Fidesz elnökségi tagja,
- Németh Szilárd (8.) országgyűlési képviselő, a Fidesz elnökségi tagja,
- Latorcai János (10.) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke,
- Lezsák Sándor (11.) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum Egyesület elnöke,
- Jakab István (12.) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) elnöke,
- Mohácsy István (14.) a Fidelitas elnöke,
- Sztojka Attila (15.) országgyűlési képviselő, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos,
- Tapolczai Gergely (16.) országgyűlési képviselő,
- Selmeczi Gabriella (18.) országgyűlési képviselő,
- Rogán Antal (23.), országgyűlési képviselő, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter,
- Molnár Ágnes (27.) országgyűlési képviselő,
- Bánki Erik (30.) országgyűlési képviselő,
- Demeter András (31.) országgyűlési képviselő,
- Kovács Zsolt (33.) országgyűlési képviselő,
- Földesi Gyula (34.) országgyűlési képviselő,
- Menczer Tamás (36.) országgyűlési képviselő, a Fidesz kommunikációs igazgatója,
- Soltész Miklós (39.) országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
- Nyitrai Zsolt (41.) országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos,
- Zsigmond Barna Pál (42.) országgyűlési képviselő, az Európai Ügyek Minisztériumának leköszönő államtitkára.
(Index - Telex nyomán)
Korábban írtuk: Igencsak orbánosan zajlott Szijjártó "számvetése": nem olvas újságot, Mészáros meggazdagodásáról és a kegyelmi ügyről sem tud
