Szerbia teljes mértékben készen áll a személyszállítás megindítására a Belgrád-Budapest vasútvonalon, a megnyitás időpontja kizárólag a magyar féltől függ - jelentette ki Aleksandra Sofronijevic építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) vasárnap.

A tárcavezető közölte: a teherszállítás már február 24-e óta működik a két főváros között.

Hozzátette: jelenleg technikai jellegű probléma akadályozza a személyforgalom elindítását, mivel a magyar fél, azaz a MÁV az úgynevezett ETCS biztonsági rendszer ellenőrzését végzi. Mint mondta, olyan hibát észleltek, amely befolyásolja a közlekedés biztonságát az óránkénti 160 kilométeres sebességű közlekedés esetében.

Aleksandra Sofronijevic emlékeztetett arra, hogy a Belgrád és Szabadka közötti vasútvonal már üzemel, és kiemelte, hogy Szerbia területén a vonatok akár óránként 200 kilométeres sebességgel is közlekedhetnek majd, míg Magyarországon a maximális sebesség 160 kilométer/óra lesz.

A Belgrád-Budapest vasútvonal az európai 10-es közlekedési folyosó része, ugyanakkor az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez is kapcsolódik, ezért a személyszállítás megindítása mindkét ország számára hasznos és szükséges - hangsúlyozta.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a szerb Soko (Sólyom) gyorsvonatok már jártak Magyarországon, és megszerezték a típusengedélyt, valamint a szükséges tanúsítványokat.

(MTI)