„Köszönöm annak a több százezer magyarnak, aki nem hagyta magát megvezetni!” A Mi Hazánk Mozgalom elnöke beszéde kezdetén köszönetet mondott szavazóinak, majd pártja teljes közösségének is a kampányban végzett munkájukért – írja a Magyar Jelen. /Bővített hír./

„Hosszú idő óta mondjuk, hogy hárompárti országgyűlés lesz, és ez így is lett!” – mondta a pártelnök. Hozzátette, hogy a nemzeti ellenzéki párt az egyetlen, amely az előző ciklus parlamenti pártjai közül növelni tudta mandátumainak számát.

„Mi vagyunk az egyetlen politikai erő, amelyet nem söpört el a Tisza Párt” – mondta Toroczkai. A pártelnök hozzátette, a következő ciklus során a Mi Hazánk Mozgalom fog a legkeményebben ellenállni.

"A Mi Hazánk belátható időn belül a Tisza Párt váltópártja lesz"

MTI-összefoglaló:

Mi vagyunk az egyetlen politikai erő, amelyet nem söpört el a Tisza Párt - jelentette ki Toroczkai László pártelnök, listavezető vasárnap a Mi Hazánk Mozgalom választási eredményváróján éjjel fél 11-kor tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus arról beszélt: a Tisza a Facebooknak és a mögötte álló globális cégnek köszönheti sikerét, emiatt pedig "a demokrácia állapota rohamosan romlani fog Magyarországon". Szerinte ezt jelzi, hogy a Tisza eredményvárójára nem engedtek be a pártnak "nem szimpatikus" újságírókat, médiumokat.

A Mi Hazánk belátható időn belül a Tisza Párt váltópártja lesz - ígérte Toroczkai László a hallgatóságának, amely üdvrivalgással fogadta szavait.

A politikus köszönetet mondott "józanságukért a gondolkodó magyaroknak", akik rájuk szavaztak, majd arról beszélt, "egészen elképesztő túlerővel szemben", mindvégig tisztességgel, becsülettel küzdöttek a kampány és az elmúlt négy év során.

Felidézte: már jó ideje megjósolták, hogy a választás eredményeként hárompárti parlament alakul, majd arról beszélt, hogy az eredmény megmutatja, a Mi Hazánkon kívül a korábbi törvényhozásban jelen lévő minden más politikai erő "megsemmisült, összeomlott".

A Tisza Párt vissza fog élni azzal az óriási hatalommal, ami ma a kezébe került - mondta Toroczkai László, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idejét hozva párhuzamként.

A legkeményebben ellen fogunk állni akkor, amikor megpróbálják a magyar demokráciát leépíteni - jelentette ki a Mi Hazánk elnöke.