Hatvanban zárta országjárását a Hazai Vásár, amelyet minden vármegyébe eljuttatott a Mi Hazánk. Az eddigi rendezvényekhez hasonlóan húsvét szombatján is ezres nagyságrendben látogattak ki a nap folyamán az előadásokkal, kulturális programokkal, koncertekkel tarkított eseményre.

A Mi Hazánk pártigazgatója, Szabadi István szerint a Hazai Vásár sikerének titka az őszinte tenni akarás. „Mi nem beszélünk, hanem megmutatjuk, mit akarunk csinálni” – szögezte le. A Magyar Jelen riportjában Toroczkai László és Szabadi István mellett kistermelők, előadók és látogatók is elmondják, miért tartják fontosnak az ehhez hasonló rendezvényeket.

A Hazai Vásár ugyan minden vármegyébe ellátogatott már, ezzel azonban nem ér véget a kezdeményezés, sőt, már a következő időpont is ismert: május elsején az ország legnagyobb majálisán várnak mindenkit a kézműves termékek, hazai kistermelők élelmiszerei a megszokott külsőségek mellett a Mi Hazánk szervezésében.