Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter már azelőtt értesült arról, hogy Pálinkás Szilveszter, a honvédség századosa a Telexnek készül interjút adni, mielőtt a beszélgetés lezajlott volna. Így a miniszter előzetesen tett is arra kísérletet, hogy valamilyen módon elérje, hogy Pálinkás ne nyilatkozzon – erről utóbbi számolt be, ismét a Telex stúdiójában. Mint fogalmazott, a beszélgetés megjelenése előtt egy nappal, múlt szerda reggel Szalay-Bobrovniczky magához rendelte őt az irodájába.

– A miniszter úr megpróbált lebeszélni erről a szándékomról, és ezt úgy próbálta elérni, hogy három ajánlatot tett – jelentette ki a százados, majd felsorolásba kezdett.

Az első ajánlat az volt, ha nem megy el nyilatkozni, akkor elküldik négy évre New Yorkba katonai beosztásba. E kapcsán másnap még egy emailt is kapott az egyik államtitkárságtól, hogy New York-i szolgálatra jelölték. A második ajánlat így szólt: „létrehozhatunk nekem egy katonai szervezetet, aminek lehetek a parancsnoka.” Míg a harmadik, ami Pálinkás szerint az előző kettőnél is jóval abszurdabb volt, úgy szólt: ha élveztem a filmes katonai munkámat, akkor foglalkozhatok a jövőben filmekkel is – utalva ezzel vélhetően arra, hogy Pálinkás korábban a honvédség kirakatarca volt, így imázsfilmekben is többször felbukkant. Állítása szerint viszont a „filmes ajánlat” elhangzásakor tudatosult benne, hogy a teljes szakmaiságot maguk mögött hagyták.

Pálinkás benyomása ezen a találkozón az volt, hogy a honvédelmi miniszter fél attól, hogy olyan információk kerülnek majd napvilágra a nyilatkozat által, amik rossz fényt vethetnek rá és a tárcája működésére. Ezért ment el odáig, hogy megfogalmazza ezeket az ajánlatokat, amelyek katonaszemmel nézve szerinte teljesen abszurdak. Kérdésre válaszolva elmondta, miután nyilvánvaló lett, hogy a lekenyerezési kísérletek nem érnek célba, fenyegetést nem tapasztalt sem a honvédelmi miniszter, sem az irodában velük együtt tartózkodó Zákány Péter dandártábornok részéről.

A százados első interjújában említette, hogy a csádi misszió valójában a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár magánakciója, aki állítja, hogy Isten parancsára akarja megmenteni az afrikai keresztényeket, még olyan áron is, hogy saját kalkulációi alapján a misszióban részt vevő magyar alakulatok 50 százalékos harcértékvesztést fognak elszenvedni a csádi tartózkodás végére.

Erre visszatérve Pálinkás Szilveszter azt mondta, tudja bizonyítani, hogy azok a beszélgetések, amelyek alapján a csádi misszióról beszélt, valóban megtörténtek közte és a miniszterelnök fia között, ezzel viszont csak akkor fog előállni, ha a kormány hivatalos úton megpróbálja őt megcáfolni.

A harcértékvesztés kapcsán konkretizálta, mire gondolt legutóbb, miután többen felvetették, hogy a harcértékvesztés nem feltétlenül jelenti azt, hogy a katonák fele életét veszti, lehet szó akár sérülésről vagy a felszerelésben keletkező károkról is. Pálinkás ellenben az első megszólalásakor úgy fogalmazott, hogy ez azt jelenti: a magyar katonák fele életét veszti.

– Azért abban az összefüggésben közöltem ezt legutóbb, hogy ez a katonák emberéletét jelenti, mert [Orbán Gáspár] azzal hozta ezt összefüggésbe, hogy vérrel fogjuk megszerezni ezt a tapasztalatot, innentől kezdve abszolút tiszta volt számomra, hogy az ő fejében az 50 százalékos harcérték vesztés a katonák halálát jelenti – jelentette ki.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy a honvédelmi miniszter és Böröndi Gábor vezérkari főnök is kijelentette utóbb, hogy nincs csádi misszió, felidézte, hogy az Országgyűlés 2023 novemberében elfogadta azt a parlamenti határozatot, ami arról szól, hogy 200 magyar katona fog szolgálatot teljesíteni Csádban. 2024-ben pedig egy másik parlamenti határozat rögzítette, hogy a kormány az országgyűlést megkerülve misszióba küldhet katonákat. Ez utóbbi kapcsán a kormánynak azt sem kell közölnie a nyilvánossággal, hogy hova és mennyi katonát küld, és milyen célból. Ez a határozat szerinte szintén a csádi misszió előkészítésére szolgált.

A Mi Hazánk évek óta számtalan alkalommal tiltakozott a csádi szerepvállalás ellen:

(24 nyomán)

Korábban írtuk: A honvédség toborzókampányának arca szerint a honvédelmi miniszter nem ért a feladatához