Orbán Viktor miniszterelnök tavaly október 17-én telefonon kereste fel Vlagyimir Putyint, és a Bloomberg információi szerint egészen szokatlan szavakkal fejezte ki az orosz elnök iránt tanúsított barátságát. „Tegnap a barátságunk olyan magasra emelkedett, hogy bármiben segíthetek Önnek” – mondta Orbán Viktor. Hozzátette, hogy „minden ügyben, ahol hasznára lehetek, rendelkezésére állok”.



Illusztráció: fablesofaesop.com

A lap szerint a miniszterelnök egy Magyarországon közismert gyermekmesét is felidézett az orosz elnöknek: az Ezópusz-féle történetben egy egér kiszabadít egy hálóba gabalyodott oroszlánt, amely korábban megkímélte a rágcsáló életét. A jegyzőkönyv szerint Vlagyimir Putyin hangosan felnevetett a hallottakon.

Minél több barátot szerzünk, annál több lehetőségünk van ellenállni az ellenfeleinknek – mondta Orbán Viktor.

A rövid, kevesebb mint 15 perces hívás arra is rávilágít a Bloomberg szerint, hogy az Orbán-kormány a legfelső szinten is aktívan próbálja Oroszország érdekeit előmozdítani. A két vezető a hívás alatt egy lehetséges budapesti amerikai–orosz csúcstalálkozó előkészítéséről is egyeztetett, amelyre végül nem került sor.

A jegyzőkönyv szerint Orbán és Putyin egyaránt meleg szavakkal méltatta Donald Trump amerikai elnököt. Orbán „tornádószerű” üzleti hozzáállását dicsérte, Putyin pedig azt mondta: „úgy megy előre, mint egy tank. Neki ez bevált, és csak örülni lehet ennek.”

Az orosz elnök elmondta, hogy Magyarország az egyetlen európai ország, amely elfogadható helyszín lett volna a találkozóhoz, és egyetértett Trump értékelésével: Budapest megfelelő helyszín, hiszen Orbán mindkét elnök barátja. A csúcstalálkozó végül meghiúsult, mivel az Egyesült Államok és Oroszország nem tudott megállapodni Moszkva „maximalistának” ítélt feltételeiről.

(Index nyomán)