Négy nagy veszéllyel kell szembenéznie Magyarországnak már a következő hónapokban, ezért ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton Miskolcon, a kormánypártok választási nagygyűlésén.

Orbán Viktor kifejtette, az orosz-ukrán háború közelebb jön majd, mert Európa és Ukrajna folytatni akarja azt. Ez a választás tétje. Nem az a kérdés, hogy ki akar háborút, hanem az, hogy kinek van elég ereje, hogy nemet mondjon és kimaradjon a háborúból - mondta. Hozzátette, "itt a tapasztalat, a rutin, a mögöttünk hagyott évek, mind súlyos érvek" - fogalmazott.

"Ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a biztonságunkat, és a hazánkat kívül tudjuk tartani ezen a pénzügyi gazdasági tragédián, tiszta fejre, hideg vérre és biztos kézre van szükség, és Magyarországon ez csak a Fidesz-KDNP-nél található meg - fejtette ki a miniszterelnök (Nagy Márton tiszta feje eddig is sokat segített, szinte éppen csak elmaradt a gazdasági repülőrajt - a szerk.). Figyelmeztetett, "minden más kockázat, a változtatás a lehető legnagyobb kockázat, ami tönkre teheti nemcsak az önök, hanem a gyerekeink és az unokáink életét is".

A miniszterelnök arra is figyelmeztetett, hogy szembe kell nézni az olajblokáddal. Megjegyezte, az ezer forintos literenkénti üzemanyagárat sikerült kivédeni, miközben van olyan európai ország, ahol már ennyibe kerül az üzemanyag; és a készletek kifogyását is sikerült megakadályozni. Negyedik veszélyforrásnak a migrációt nevezte, megjegyezve, hogy Iránban máris van négymillió afgán menekült.

"Egyik sem könnyű kihívás" - fogalmazott.

Megjegyezte, Brüsszelben a héten arról tanácskoztak, mit tesznek, ha megindul "az újabb, sokmilliós migránsáradat Iránból Törökországon keresztül fel a Balkánon Magyarországra".

Hozzátette, van ok az önbizalomra, mert a migrációval szemben sikerült megvédeni Magyarországot. "Kerítést építettünk, és kívül tartottuk őket, akkor is, ha minden nap 1 millió eurós büntetést kell fizetni Brüsszelnek azért, mert megvédjük magunkat, és megvédjük Európát" - fogalmazott.

"Mert Magyarország olyan ország, és ebben nem is engedjük, hogy változás történjen, ahol csak mi, magyarok mondhatjuk meg, hogy kikkel élünk együtt. És mi leginkább saját magunkkal szeretnénk együtt élni’" - húzta alá a vendégmunkások magyar állampolgárságát is felvető betelepítő.

Orbán Viktor beszéde elején arra emlékeztetett, hogy 1989-ben azért jöttek össze Miskolcon is, hogy véget vessenek a kommunizmusnak, megteremtsék a szabad Magyarországot, visszaszerezzék hazánk függetlenségét, hazaküldjék a szovjet csapatokat, és Magyarország ismét méltó legyen régi nagyságához.

Miskolc mindig ott volt a frontvonalban, képviselőket és vezetőket adtak az országnak az 1990-es első parlament idején is - idézte fel.

A kormányfő a tömeghez szólva azt mondta: ne lepődjön meg senki, ha azt olvassák majd, hogy csak maréknyi miskolci jött össze, de akkor se lepődjenek meg, ha azt látják a felmérésekben, hogy az ellenfél már 100 százalék fölött van.

Egész Magyarországon megpróbálják elhitetni azt, hogy 16 esztendő után nem polgári, nem nemzeti és nem keresztény kormányra van szükség - jegyezte meg. Hozzátette: mi természetesen ezt nem hisszük el.

Körülnézünk a világban, látjuk hazánk helyzetét, és azt gondoljuk, igaz, hogy van mögöttünk jó néhány év, de nehéz és fontos évek vannak előttünk, és ilyenkor az önök rendelkezésére, a haza szolgálatára kell állni mindannyiunknak - emelte ki, és hozzátette, "állok a hazám szolgálatára".

Az erőviszonyok kapcsán Orbán Viktor egy Deák-anekdotát mesélt el, amikor Deák Ferenc kalapját egy fiatal képviselő elvitte, majd amikor szabadkozva visszahozta, azzal kért elnézést, hogy "körülbelül egyforma a fejünk". Erre Deák azt mondta: "körül lehet, de belül nem". Ennyit az ellenfeleinkről - jegyezte meg.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Békemenet mindent megváltoztatott. "Olyan sokan voltunk, és akkora szeretet és összefogás uralkodott a Kossuth téren, hogy mindenki megérezte a győzelem leheletét" - mondta.

Győzni fogunk, mert sokan vagyunk, győzni fogunk, mert dolgozunk a győzelemért és mert ebben az országban a polgári, nemzeti és keresztény értékeket valló emberek vannak többségben, Miskolcon is - jelentette ki a miniszterelnök.

Arról is beszélt: az elmúlt időszakban megalakították a Harcosok Klubját, létrehozták a Digitális Polgári Köröket, utána újraszervezték az aktivistáikat és végigjárták az országot a háborúellenes nagygyűlésekkel, majd eljött a Békemenet. Azóta jártak "Somogyországban", Heves, Fejér és Pest vármegyékben, most pedig Miskolcon.

Mindenhol mi vagyunk többen, mindenhol rengetegen vagyunk, és mindenhol készen állunk a győzelemre - fogalmazott.

Orbán Viktor emlékeztetett: 1990-ben Miskolc egy "lepukkant szoci várossá vált", a nagy kérdés az volt, hogy sikerül-e Miskolcból egy modern iparvárost létrehozni. "Jelentem, a munka nagy részét elvégeztük" - közölte. Nem végeztek vele, de Miskolc ma Magyarország egyik legfontosabb ipari központja - mondta.

Miskolc nélkül nincs magyar ipar, Miskolc nélkül nincs magyar gazdaság - jelentette ki a miniszterelnök. Miskolc visszanyerte a régi rangját, még ha a futballcsapat most nem igazán ezt mutatja - jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy Miskolc nemcsak ipari, hanem történelmi város is, ezért nemcsak ipart fejlesztettek, de mindent meg fognak tenni azért is, hogy a diósgyőri vár beruházása úgy fejeződjön be, "hogy az egész világon csodájára járjanak".

 

A választások után ismét nagy nemzeti egységre lesz szüksége Magyarországnak - mondta Orbán Viktor, kérve a tiszásokat, hogy "ne engedjétek, hogy az indulat megkeményítse a szíveteket".

Négy éve komoly vállalást tettek, és akármi is lesz a világban, Magyarországot kívül tartják a háborún, Magyarországot továbbra is Európa legbiztonságosabb országának őrzik meg - szögezte le.

Négy éve zajlik a háború, amely blokkolja a gazdaságot, ennek ellenére visszaadták a nyugdíjasoknak a 13. havi nyugdíjat, sőt, elkezdték a 14. havi nyugdíj kifizetését is - sorolta a miniszterelnök.

Azt mondta: a politika középpontjában a családok állnak, "mert ha van gyerek, van jövő; és ha a gyerek mellé munka is van, akkor van biztonság". Az elmúlt négy évben megduplázták a gyermekek után járó adókedvezményt; és bevezették "amire még soha sehol a nyugati világban senki nem volt képes" a legalább két gyermeket vállaló anyák élethosszig tartó adómentességét. Emellett a fiataloknak fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt adnak, amely "messze a legkedvezőbb egész Európában".

"És mindezt egy háború árnyékában" - fogalmazott.

A legnagyobb veszély a háborús eladósodás, mivel a "háború kutyái és a nemet mondani képtelen európai vezetők" a háború folytatása mellett döntenek, de pénzük nincs - mondta.

Orbán Viktor hozzátette: ha pénzt akarnak adni Ukrajnának, hitelt kell felvenni. Eddig odaadtak 200 milliárd eurót, most felvesznek egy 90 milliárdos hitelt - amiből sikerült Magyarországot kívül tartania -, és napirenden van egy 800 milliárd dolláros, Ukrajnát támogató, illetve egy 700 milliárd dolláros fegyverkezési csomag. Ezekre hitelt fognak felvenni, és odaadják az ukránoknak - jelentette ki.

Még az unokák is fizetni fogják annak a hitelnek a terheit, amit most vesznek fel az európai vezetők - hangsúlyozta a miniszterelnök, megerősítve, az a választás tétje, hogy Magyarország elkerülje ezt a gazdasági tragédiát.

Kifejtette: a háború mögött nemcsak országok vannak, hanem olyanok, akiknek megéri a háború, ők "a háború kutyái". A háború érdeke a fegyverneppereknek, a nagy energiacégeknek, élükön a Shell-lel, amelynek az emberét már bedelegálták az árnyékkormányba, akik le akarnak választani minket az olcsó energiáról, hogy helyette a sajátjukat adják el drágán, és a bankároknak, mert a háborút hitelezni kell. "Nem véletlen, hogy az ellenfeleink csapatában ott van az Erste Bank képviselője" - fogalmazott.

Jól fogunk harcolni a szeretet és az összefogás jegyében, és mert a jövőnkről, a gyerekeink és az unokáink jövőjéről van szó - emelte ki.

"Ha képesek voltunk arra, hogy megdöntsük a kommunizmust, kiharcoljuk a szabadságot, hazaküldjük a szovjet katonákat, és képesek voltunk felépíteni egy polgári, nemzeti, keresztény alapokon nyugvó Magyarországot, akkor most nem fogunk meghátrálni egy Zelenszkij nevű ukrán elnöktől, a brüsszeliektől és az ő magyarországi megbízottaiktól" - szögezte le.

"A mi közösségünk számára becsületbeli kötelesség, hogy győzzünk, ha nem győzünk, elveszítünk mindent, amiért az elmúlt 16 évben dolgoztunk: nem csak a pénzünket, a gazdaságot, hanem a családok tiszteletét, az idősek megbecsülését. A fiatalok is elveszítik a reményt és a perspektívát, hogy jobb életük lehet, mint amilyen a szüleiknek volt" - mondta Orbán Viktor.

Felidézte: az elmúlt tizenhat évben több mint egymillió munkahelyet hoztak létre, 3 millió 600 ezer ember helyett most 4 millió 700 ezer ember dolgozik, és el fogják érni, hogy ötmillió magyar dolgozzon Magyarországon, hogy a munkának meglegyen a becsülete. Tizenhat év alatt az átlagbéreket a többszörösére emelték, és a következő ciklus végére vállalják, hogy egymillió forint lesz az átlagkereset.

"Ehhez csak annyi kell, hogy a magyarok április 12-én hallgassanak az eszükre, szavazzanak a Fideszre, álljanak ki a biztos választás mellett, őrizzük meg polgári, nemzeti, keresztény alkotmányunkat, a munka alapú gazdaságunkat, a családközpontú társadalmi rendszerünket" - mondta.

Úgy vélekedett, hogy az elmúlt négy évben csak azért sikerült kívül tartani Magyarországot a háborún, mert volt nemzeti egység. Ez sem az első, sem a második világháborúban nem sikerült. Akkor sem akartak a magyarok háborút, de belepréseltek minket. Ez azért történt, mert nem volt meg a kellő nemzeti egység a béke mellett - jegyezte meg.

Nekünk arra van szükségünk, hogy a 2022-ben kötött, háborúellenes szövetségünket megújítsuk, kérjük meg a tiszásokat, hogy értsék meg, az egyetlen biztos választás a Fidesz, és szavazzanak a nemzeti egység jegyében a biztonságra - közölte.

"Annyit tudok ígérni, hogy (...), hogy minden nap jobban fogom végezni a munkámat, a következő négy évben is teljes szívemmel fogom szolgálni Magyarországot, Miskolcot, Diósgyőrt" - ezzel kérte a jelenlévőktől Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjeinek, Hollósy Andrásnak, Csöbör Katalinnak és a város polgármesterének támogatását.

Stan ezúttal is elkísérte Pant

A fideszesek mindig összetartanak a bajban, a pártra pedig mindenki számíthat az országban - mondta az építési és közlekedési miniszter szombat délután a miniszterelnök országjárásának miskolci állomásán.

Lázár János úgy fogalmazott, hogy a Fidesz az a politikai párt, amelyik képes mindenkit megvédeni. Ők megvédik az országot, minden magyart és Orbán Viktort is meg fogják védeni - folytatta.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a közösségüket senki nem félemlítheti meg, senki nem ijesztheti meg, soha nem hátrálnak meg és soha nem adják fel a küzdelmet.

Lázár János beszédében úgy fogalmazott, "hogyha valaki hívatlanul egy buliba érkezik, illik magával hoznia valami ajándékot". Bejelentette: április elsejétől "egy jó bérlete lesz" minden borsodinak és minden miskolcinak. "Olcsó lesz, egyszerű lesz, mindenki elfogadja a másik bérletét" - fogalmazott.

Ez azt jelenti, hogy Miskolc tömegközlekedéseinek bérleteit elfogadják az összes MÁV- és Volán járaton, a borsodiak bérleteit pedig elfogadják az összes miskolci közlekedési eszközön - fejtette ki.

A miniszter elmondta, az intézkedés azért született meg, mert a közösségük politikája mindig "az egyszerű, hétköznapi emberekről" szól. Hozzátette, közlekedéspolitikájuk is nagyon egyszerű: keressenek többet a MÁV-osok, és fizessenek kevesebbet az utasok.

Lázár János szerint a Fidesz az egyetlen olyan politikai közösség, amelynek a hétköznapi ember problémái számítanak. Mint mondta, megvédték az üzemanyagok árát - a benzinét 595, míg a gázolajért 615 forintban maximálva -, "mert így döntött a kormány, így döntött Orbán Viktor".

Hangsúlyozta, "aki a változásra szavaz, a veszélyre szavaz, kockázatot vállal, a biztos helyett a bizonytalant választja,... a Fidesz a biztos választás".

A változás rossz, a változás veszélyes, kiszámíthatatlan, aki Magyarországon biztonságban, békében akar élni, annak 2026-ban Orbán Viktorra és a Fideszre kell adnia a voksát - mondta.

A választás tétje szerinte Magyarország biztonsága és a magyarok pénze, a változást sokan hirdetik, de nem mondják meg mi annak az ára, mennyi lesz a nyugdíj és azt sem, hogy mennyi lesz az adó - hívta fel a figyelmet.

Április 12-én mindenki a saját maga sorsáról, az életéről dönt - hangsúlyozta.

Kiemelte, ha marad a jelenlegi kormány, akkor emelkedni fog a minimálbér, lesz 13. és 14. havi nyugdíj és megmarad az anyák adómentessége is. Leszögezte, közösségük biztosan a magyarok mellé áll Brüsszellel szemben, míg a Tisza Párt föl fogja adni a magyar érdekeket Brüsszellel és Zelenszkijjel szemben is.

Azért is érdemes Orbán Viktorra szavazni, mert ő "az egyetlen magyar politikus, aki az elmúlt 40 évben mindig a magyarok mellé állt". Neki Magyarország az első, a magyarok a legfontosabbak, minden magyart képvisel, azt is aki rá szavazott és azt is aki ellene adta a voksát - jelentette ki a fideszes politikus.

Csöbör Katalin, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 1. számú választókerületének újrainduló fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: az elmúlt 16 évben Miskolc sokat fejlődött, 54 beruházás valósult meg, a városba 510 milliárd forint érkezett és 5 ezer munkahely jött létre.

Hangsúlyozta, nemcsak az elért eredmények, hanem a magyar emberek biztonsága, a családok békéje és Magyarország függetlensége is veszélyben van. Szerinte amit Magyar Péter és a Tisza Párt művel az "a magyar szabadságharcos hagyomány meggyalázása".

Leszögezte: a Fidesz meg fogja védeni a nemzeti önrendelkezést, az ország függetlenségét és az elért eredményeket is, köztük a családtámogatásokkal vagy a 13. és 14. havi nyugdíjjal.

Hollósy András alpolgármester, a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 2. számú választókerületének képviselőjelöltje többek között arról beszélt, hogy az Isten, haza és család hármas egysége a magyarok megmaradásának záloga és jövőjük reménysége. Szerinte a választásokon Zelenszkij emberei és Szent István király örökösei közül lehet majd választani.

Kiemelte, Miskolcon "a Tisza Párt és Magyar Péter bábjai" azoknak az embereknek akarják a rezsijét kétszeresére vagy háromszorosára emelni, akik kemény munkával egész életükön át dolgoztak.

Tóth-Szántai József (Fidesz-KDNP - Pont Mi Egyesület) polgármester egyebek mellett azt mondta, Miskolc egy olyan hely, ahol az emberek nem hangzatos mondatokra figyelnek, hanem arra, mi valósult meg az ígéretekből. Hangsúlyozta, Miskolc az elmúlt bő évtizedben sokat kapott a kormányzati együttműködéstől, 2010 után például az országvezetés átvállalta a város adósságait és ezzel brutális pénzügyi csapdából mentette ki Miskolcot.

A rendezvény előtt tartottak egy helyi Békemenetet is, amelyen a résztvevők a Kossuth utcáról indulva érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Szent István térre. A menet elején a térség közéleti és politikai szereplői vonultak, köztük Répássy Róbert és Novák Irén államtitkár, Alakszai Zoltán főispán, Csöbör Katalin és Hollósy András.

A rendezvény alatt ellentüntetők bekiabálásokkal próbálták meg megzavarni az eseményt.

(MTI)