Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta szombaton Javier Milei argentin államfőt a Sándor-palotában.
A köztársasági elnök a Szent György-téren katonai tiszteletadással fogadta a hivatalos látogatásra Budapestre érkező Javier Milei argentin államfőt, majd négyszemközti, illetve plenáris tárgyaláson egyeztetett a dél-amerikai ország vezetőjével. Milei személyében első alkalommal érkezett argentin államfő Magyarországra - közölte a Sándor-palota szombaton az MTI-vel.
Sulyok Tamás hangsúlyozta: a több mint százéves diplomáciai kapcsolatban álló Magyarország és Argentína egyaránt elkötelezett a nemzeti érdekeknek a nemzetközi színtéren való hatékony érvényesítése mellett.
Mindkét ország vallja, hogy a nemzetek önálló döntéshozatala erősíti a stabilitást és a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést. Támogatják a nemzeti szuverenitást, és a multilaterális fórumokon számos globális kérdésben azonos álláspontot képviselnek - olvasható a közleményben.
A köztársasági elnök méltatta, hogy az Argentínában élő mintegy 40-50 ezer fős magyar diaszpóra tagjait sosem korlátozták identitásuk megtartásában, akik így aktív és szervezett kulturális életet élhetnek, őrizve gyökereiket, hagyományaikat.
A magyar közösség szerepe kiemelten fontos a két ország közötti baráti kapcsolatok erősítésében, Magyarország továbbra is elkötelezetten támogatja a közösség működését - tette hozzá Sulyok Tamás.
(MTI)
