Lemond Szentmártonkáta alpolgármestere, miután – az áldozat beszámolója szerint – összeszólalkozásuk után bántalmazott egy nőt egy önkormányzati rendezvényen. A Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje elhatárolódott Bodor Andrástól, aki állítása szerint sosem volt a kormánypárt tagja. Ugyanakkor Bodort annak ellenére választottak alpolgármesterré a fideszes vezetésű Pest vármegyei településen, hogy a képviselő-testületbe nem került be – írja a 24.
Súlyosan bántalmazta Szentmártonkáta alpolgármestere, Bodor András – írta meg egy nő vasárnapra virradó éjszaka a Facebookon. Bordás-Pauza Gréta képeket is megosztott a sérüléseiről.
Beszámolója szerint:
Szentmártonkátán voltam a férjemmel kolbásztöltő fesztiválon, ahol is némi iszogatás után szóváltásba elegyedtem az alpolgármester úrral. Aki a szeptemberi falunapon volt olyan kedves és felajánlotta, hogy szexuális szolgáltatásokért cserébe nagyon előkelő munkát tud nekem szerezni a hivatalban. Mihelyst kifejeztem nemtetszésemet és bizonyára provokáltam, szétverte a fejemet Bodor András. (…) Ennek több szemtanúja is van, akit most is kihallgat a rendőrség.
A nő azt írja az orvosi véleményekre hivatkozva, előfordulhat, hogy többé nem lát a bal szemére.

Fotó: Facebook/Bordás-Pauza Gréta
Az alpolgármester azonnali hatállyal lemond tisztségéről.
„A tegnap esti események miatt súlyos vádak középpontjába kerültem. Ezek a vádak megalapozatlanok és valótlanok. Nem akarom, hogy az ügyem a választási kampány témájává váljon, bár soha egyetlen párt jelöltje és tagja sem voltam. Állok a vizsgálat elé, és hogy ez zavartalan, tisztességes mederben történjen, pártpolitikai vádaskodások nélkül, ezért az alpolgármesteri pozíciómról azonnali hatállyal lemondok” – tette közzé Bodor András vasárnap délben. Skoda Ferenc és az önkormányzat hivatalos oldala ezt a bejegyzést, amit Bodor később törölt, kommentár nélkül továbbosztotta.