Egyértelmű többségben vannak azok, akik szerint nem kellene Magyarországnak engedni a Barátság kőolajvezeték újraindításáról szóló vitában – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A Tisza Párt szavazói olyannyira megosztottak a kérdésben, hogy harmaduk az ukránok pártján áll - írja közleményében a kormánypárti közvélemény-kutató.

Több mint egy hónapja nem indította újra az ukrán kormány azt a Barátság vezetéket, amely elsődleges ellátója hazánk kőolajimportjának. A kérdésben az Európai Unió vezetése Ukrajna pártját fogja, azonban a Nézőpont Intézet e hét elején végzett közvélemény-kutatása szerint a magyar közvélemény a magyar kormány álláspontját osztja.




A felnőtt népesség többsége (51 százalék) ugyanis nem ért egyet azzal az állítással, miszerint az orosz olajjal kapcsolatos, Ukrajnával folytatott vitában Magyarországnak kellene engednie és mindössze az emberek egyötöde (20 százalék) vélekedik ezzel ellentétesen. Valamennyi demográfiai bontásban (nem, kor, végzettség és lakóhely) szintén ez a többségi álláspont.

Mást mutatnak a politikai elköteleződés szerinti álláspontok, hiszen amíg a kormánypárti szavazók elsöprő többsége (77 százalék) Magyarországnak ad igazat és csupán 9 százalékuk gondolja azt, hogy engedni kellene Ukrajnának, addig a Magyar Péter pártja mögött állók harmada (34 százalék) Ukrajna mellett teszi le a voksát és egynegyedük (27 százalék) gondolja azt, hogy nem szabad feladni a magyar álláspontot - írja közleményében a Nézőpont.