Vezetés közben rosszul lett, nem sokkal később arra eszmélt, hogy a kocsijával a vízben van – számolt be az az 50 év körüli férfi, aki szombaton Teslájával belehajtott a Hortobágy-Berettyó-főcsatornába.
Az RTL Híradónak azt mondta, a vízbe csapódás után arra riadt fel, hogy bekapcsolt a kocsi vészjelzője, az ablakok automatikusan lehúzódtak, az ajtó pedig kinyílt. „Miután kiléptem, az autót elvitte az ár. Három másodperc volt, talán annyi sem” – mondta a sofőr. Az erős sodrás miatt pár perc alatt már 100 métert vitte a Teslát a víz, a tűzoltóknak kötélpályát kellett kiépíteni, hogy kihúzzák az autót. A férfi végül egy karcolás nélkül megúszta a balesetet.
Mint kiderült, a sofőr a híd előtt hajtott le az útról, és a vízbe csapódva állt meg, a közelben horgászók szerint, amikor meglátták a vízen úszó Teslát, még szólt a zene a rádiójából. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
(Telex - RTL)