Budaházy György, Toroczkai László, a HVIM és a Hunnia mozgalom az olasz Forza Nuova nevű nacionalista párt egyik EP-képviselőjét, Roberto Fiore-t, a Jobbik és a Magyar Gárda pedig egyenesen a brit ultrajobb üstökösként emelkedő vezérét, Nick Griffint vonultatja fel vendégszónokként október 23-i megemlékezésén (nem tárgyalva most a magyar nemzeti radikálisok neves hazai szónokait).
Emellett a flamand Vlaams Belong (Flamand Érdek) nevű, Flandria Belgiumból való kiszakadásáért küzdő nacionalista formáció emberei is ott lesznek Toroczkaiék mellett. A vendégek, Griffintől a flamandokon át az olaszokig mindannyian a színes bevándorlók és bűnözők, cionisták, globalisták által fenyegetett Európa megmaradásáért dolgoznak.
Nick Griffin többek közt párhuzamot lát a magyarságot sújtó cigányterror és az Angliában jellemző brutális négerbűnözés között, szerinte az első a színesek pozitív diszkriminációjának megszüntetése.
A két fővárosi rendezvény nem üti egymást, a Jobbik és a Magyar Gárda bő egyórás rendezvénye 15.00-kor kezdődik a Deák téren, míg Budaházyék 17 órakor, a Teve utcai ÁVH-s palotánál (metróval negyed óra alatt át lehet érni).
19 órakor az Astoriára, a Semmelweis utca sarkára is érdemes kilátogatni, itt az MVSZ rendezvényére kerül sor, ahol egyebek közt levetítik a Parlamentben a szocionista csürhe által betilott "Hóhér, vigyázz!" című filmet, Siklósi Beatrix és Matúz Gábor filmjét: a Wittner Mária életéről szóló, megrázó dokumentum-alkotást. Maga Wittner Mária is ott lesz.
Utána "szabadprogram"...
Kuruc.info