Lázár János állításaival szemben senkit sem igazoltattak a rendőrök a botrányba fulladt, gyöngyösi Lázárinfót követően, a rendezvényen a szervezők nem kérték a rendőrség közreműködését a rend fenntartásában – közölte a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Hibát hibára halmoz Orbán szószátyár minisztere (fotó: Fb)
A rendőrség ezzel egy az egyben meghazudtolta a közlekedési minisztert, ugyanis a pusztaszabolcsi fórumot követően Lázár arról beszélt az újságíróknak, onnan tudja, hogy a Gyöngyösön a cigányozós mondatai ellen tiltakozók bűnözők, hogy az eseményt követően a rendőrség igazoltatta a rendbontókat.
– Hát, nagyon egyszerű, a rendőrség nyilván igazoltatta őket, utána a belügyminiszter nyilván jelentett a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó. Én annyit tudok, amennyit a kormány tagjai tudhatnak – mondta az esetről Lázár, de mint kiderült, egyáltalán nem történt igazoltatás.
A kormánytól független jogász szakértők szerint a tiltakozók büntetett előéletére vonatkozó adatok jogszerűen nem kerülhettek volna pártokhoz vagy politikusokhoz. Ezeknek a bűnügyi személyes adatoknak a megszerzése és a közlése is törvénysértő – feltéve, hogy azok valósak. Ellenkező esetben rágalmazás valósulhatott meg, írja a 24.
Korábban írtuk: A fideszes cigánybűnözők jók, a tiszás cigánybűnözők rosszak - és most még a személyiségi jogaik is sérülhettek
