Lázár János, Orbán Viktor és más Fidesz-politikusok, illetve a kormánypárti sajtó olyan érzékeny személyes adatokat hoztak nyilvánosságra a gyöngyösi "roma" tüntetőkről, amelyek jogszerűen nem kerülhettek volna pártokhoz vagy politikusokhoz. A kormánytól független jogász szakértők szerint ezeknek a bűnügyi személyes adatoknak a megszerzése és a közlése törvénysértő – feltéve, hogy valósak. Ha nem, akkor pedig rágalmazás valósulhatott meg, írja a 24.
– Nem rendelkezik olyan jogkörrel a miniszterelnök, mely feljogosítaná őt arra, hogy akár tüntetőkről, akár bárki másról nyilvánosan büntetett előéletre vonatkozó állításokat tegyen – akár általánosságban, akár konkrét bűncselekmények megjelölésével – mondta a lap kérdésére Horváth Lóránt, az Ügyvédkör elnöke.
Orbán Viktor szombaton Hatvanban, a Digitális Polgári Körök (DPK) "háborúellenes gyűlésén" mondott beszédet, és szóba hozta Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtöki gyöngyösi fórumát, amelyet bekiabálásokkal zavartak meg tüntetők a miniszter korábbi, cigányokkal kapcsolatos kijelentései miatt. A miniszterelnök a gyöngyösi demonstrálókra utalva úgy fogalmazott:
Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban, akiket a Tisza odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön. (…) Ezért utána is mentem, hogy mi a helyzet. Megnéztem, hogy mégis kikhez volt szerencsénk.
Ezt megelőzően szombaton délelőtt Lázár Facebook-oldalán is megjelent egy videós bejegyzés, amelyben elhomályosított arcokhoz társítottak monogramokat és bűncselekmény-listákat, azt sugallva, hogy a fideszes politikus kijelentése ellen tüntetők erőszakos bűnözők.
A 24.hu által megkérdezett jogi szakértők szerint a miniszterelnök kijelentésének tartalmából az következhet, hogy Orbán személyekhez köthető bűnügyi személyes adatokat ismerhetett meg, illetve azokat közölte. Csakhogy a priusz, valamint a konkrét bűncselekményekre vonatkozó információk bűnügyi személyes adatok, amelyek a személyes adatok legerősebben védett körébe tartoznak – magyarázta Horváth Lóránt.
Kapcsolódó: Egymást ütik a cigányok a gyöngyösi Lázárinfó utózöngéje gyanánt