Forgalomkorlátozásra és fokozott ellenőrzésre kell számítani az október 23-i rendezvények miatt már szerdától. A budapesti rendőr-főkapitány rendészeti helyettese az InfoRádiónak elmondta: kordonnal zárják körbe azokat a rendezvényeket, amelyeket kiemelt kockázatúnak minősítettek. Bozsó Zoltán hozzátette: kaptak olyan jelzéseket, amelyek arra utalnak, hogy "egyes rendezvények békés jellegét szeretnék megzavarni", ezért fokozott ellenőrzésekre kell számítani.

Eddig közel száz bejelentés érkezett a fővárosban lévő helyszínekre október 22-23-ra - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitány rendészeti helyettese, Bozsó Zoltán. Hozzátette, ebből tizenötöt minősítettek kiemelt kockázatúnak.

Ezeken fokozottabb lesz a rendőri jelenlét, a helyszíneket kordonnal kerítik körbe, és biztonsági beléptetési rendszert alkalmaznak majd. Az összes rendezvényt "biztosítja" az ÁVH, és nem csak a kiemelt kockázatúakat, hanem további rendezvényeket is kordonnal fognak védeni - azokat, amelyeknél szükséges, hogy behatárolt területen tartsák meg ezeket.

Kiemelt kockázatúak az állami rendezvények és azok, amelyeket olyan szervezetek tartanak, amelyek megmozdulásai korábban "erőszakba torkolltak, problémát okoztak a rendőrségnek" - mutatott rá Bozsó Zoltán.

Figyelmeztetett, hogy azokkal a személyekkel szemben, akik szerintük jogsértést követnek el (s utólag rendszerint bebizonyosodik, hogy mégsem - a szerk.), azonnal eljárnak, kiemelik őket a tömegből.

Aki a lezárt területeken lakik, azt ellenőrzés, igazoltatás után engedik be.

A fokozott ellenőrzés 22-én nulla órától 25-én éjfélig fog tartani.

(InfoRádió nyomán)

Kapcsolódó: Nem kergetőznek, jogellenesen bekerítenek (ha tudnak) 23-án