Újabb csontváz esett ki a Szőlő utcai bűncselekménysorozat ügyében a szekrényből: egy most előkerült irat szerint már 2013-ban részletes tájékoztatást kapott az akkor Balog Zoltán által vezetett minisztérium Juhász gyanús tevékenységeiről, mégsem történt semmi éveken át. A legfőbb illetékes gyermekvédelmi szerv tájékoztatásában név szerint is megjelölt olyan lányokat, akiknél felmerült Juhász "gondoskodást meghaladó jelenléte az életükben" - emlékeztet Fb-bejegyzésében Dúró Dóra, alább a folytatás.
Ha mindez nem lett volna elég a kegyelmi ügyben is fontos szerepet játszó Balog Zoltán minisztériumának, azt is leírta a gyermekvédelmi szerv, hogy Juhász etikai és szakmai normákat is megsértett, ám úgy tűnik, minderre fittyet hánytak az illetékes politikusok. Külön érdekes a történetben, hogy az akkor helyettes államtitkári posztot betöltő Fülöp Attila és az akkori államtitkár Soltész Miklós a mai napig meghatározó pozícióban vannak a kormányban.
Elképesztő, hogy az ilyen gazemberek és hálózataik évtizedeken át működhettek, és újabb jel utal arra, hogy mindez vezető politikusok tudtával és félrenézésével vagy akár egyenesen a támogatásával történt. Hogy lehet az, hogy a minisztérium már 2013-ban tájékoztatást kapott Juhász viselt dolgairól, de nem történt semmi, sőt még ezek után is vezető pozíciókban lubickolhatott ez a beteg bűnöző? Ez az ügy ismét megmutatta, hogy a rendszer velejéig romlott, és az eltussolásban közreműködő politikusok közül az égvilágon senki nem vállalja a felelősséget...
Ha a Mi Hazánk megkerülhetetlen erővé válik, kérlelhetetlenül felszámolja az aberrált maffiát, és felelősségre vonja a velük összejátszó politikusok mindegyikét. Nem történhet meg többé, hogy beteg bűnözők és velük összejátszó politikusok azt higgyék, hogy mindent megtehetnek. Magyarországot ki kell szabadítani a bűnözők karmaiból!