Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
A tájékoztatás szerint 47 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat, ebből 30 lakóházat érintett. Emellett 132 alkalommal műszaki mentést igénylő helyzethez riasztották őket, hét esetben szén-monoxid, két alkalommal pedig állatmentés miatt volt szükség a tűzoltókra.
A nap tűzeseteiben egy ember vesztette életét, egy idős nő Hajdúszováton, a József Attila utcában.
Mint írták: több közlekedési balesetnél is szükség volt a tűzoltókra: Algyőnél, a 47-es főúton, az M5-ös autópályán Táborfalva térségében, Győr és Győrújbarát között illetve Szadán.
A tájékoztatásban az OKF kitért arra is: 23 esetben hívták a tűzoltókat olyan idős vagy beteg egyedül élő emberekhez, akik napok óta nem adtak magukról életjelet, vagy az otthonukban elestek, és nem tudtak egyedül felkelni.
Az ilyen esetek megelőzése érdekében a közlemény szerint érdemes jobban odafigyelni az egyedül élő idősekre, baj esetén hívható a 112-es segélyhívó szám.
(MTI)