Tegnap kormányülés volt, délután Kormányinfó, este pedig már a Magyar Közlönyben megjelentek a változtatások. Ezek közé tartozik a már korábban bejelentett, nehéz tehergépjárműveket érintő korlátozás.

A Kormány rendelete (439/2025. XII. 23.) módosítja a közúti közlekedés alapvető szabályait rögzítő KRESZ-t (a közúti rendelkezések egységes szabályozását). Az új előírás szerint a nehéz tehergépkocsik lakott területen kívül alapvetően kizárólag autópályán, autóúton és főútvonalon haladhatnak, minden más útvonal használata tiltottá válik.

Mivel magyarázzák ezt a döntést? „A gyorsforgalmi utakról leterelődő teherforgalom visszaszorítása érdekében szükségessé vált az ahhoz kapcsolódó szabályok pontosítása, a jogkövetkezmények felülvizsgálata.” A szabályozás külön hangsúlyozza a tranzitforgalom korlátozását: azok a teherautók, amelyeknek nincs magyarországi célállomásuk, csak a kijelölt tranzitúthálózatot vehetik igénybe.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi Kormányinfón elmondta, hogy a kormányülésen szóba került a fuvarozók tüntetése. Habár az ÉKM megegyezett a fuvarozók több mint 70 százalékát képviselő szervezetekkel, mégis volt tüntetés.

Magyarországon hárommillió ember él olyan útvonal mentén, ahol nehéz tehergépjármű halad el, ami zaj és környezeti szennyezés kockázatát hordozza.

Ez Gulyás szerint nem a kormány és a fuvarozók vitája, hanem a kistelepülésen élők védelme. Akik kisebb településen laknak, azokról szól az egész. A fuvarozók pedig sokszor ezeket a kis településeket választják, hogy ezzel spóroljanak.

Az ÉKM-nek a célkitűzése szerinte ezért helyes. A kormány a legnagyobb érdekképviseleti szervekkel megegyezett. Ennek ellenére voltak, akik ezzel nem értettek egyet. A fuvarozókat azokra a gyorsforgalmi úthálózatokra terelik, amelyek a legkisebb terheléssel jár, akkor is, ha okoz érdeksérelmet – mondta.

Kivétel a helyi áruszállításnál

A rendelet ugyanakkor kivételt enged a helyi gazdasági működés biztosítása érdekében. Nem vonatkozik a korlátozás azokra a nehéz tehergépkocsikra, amelyek:

A módosítás egy technikai jellegű pontosítást is tartalmaz: a közútkezelői tevékenységet a jogszabály egyértelműen a közérdekű feladatok közé sorolja, a köztisztasági és közegészségügyi feladatok mellett.

A KRESZ módosítása 2026. január 1-jén lép hatályba, vagyis a fuvarozóknak és logisztikai cégeknek egy hetük van felkészülni az új útvonalhasználati korlátozásokra.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi Kormányinfón elmondta, hogy társadalmi egyeztetés vár az országra, ami az érdekképviseleti szervekkel már megtörtént, és az eredményt a jövő év első felében nyilvánosságra hozza az ÉKM, ezt követően lehet elfogadni a több módosítást tartalmazó új KRESZ-t.

(Index nyomán)