Hétfő délután a budapesti Hősök terén tartott rögtönzött sajtótájékoztatót az útdíjak emelése ellen tiltakozó fuvarozók demonstrációjának egyik szervezője, Orosz Tibor. A fuvarozó-érdekvédő kijelentette: a tüntetők az MKFE és az útdíjtörvény teljes átgondolását, utóbbi eltörlését, valamint érdemi egyeztetést követelnek az Építési és Közlekedési Minisztériummal, és jelezték, hogy eredmény hiányában a tiltakozást folytatják.
„Azt, hogy összesen mennyien vagyunk, óvatos becslések alapján is csak saccolni tudnám: én azt mondtam, hogy egy 1500–2000 kamion, de itt már hallottam 4 és 5 ezer kamionról is, rengetegen” – mondta Orosz Tibor fuvarozó-érdekvédő hétfő délután a Hősök terén tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján, ahol a fuvardíjak emelése ellen tüntetnek.
„Az elmúlt két–három hétben Magyarország szinte összes vállalkozójával beszéltem, felvettem a kapcsolatot, és mindenki támogatott abban a kezdeményezésünkben, aminek az eredménye most itt látható” – mondta a tüntetés egyik fő szervezője. Arra, hogy mit lát annak hátterében, hogy a kormány az autópályákat próbálja előnyben részesíteni a főutakkal szemben, úgy válaszolt:
Itt van egy anomália, ha nem az volt a cél a Közlekedési Minisztérium részéről, hogy többletbevételhez jusson a magyar kormány, akkor ezt máshogy is meg lehetett volna oldani. A kommunikáció az az, hogy egy szintre kell hozni az autópályát és a főutaknak a díjszintjét, és akkor a fuvarozó inkább az autópályát választja. Akkor csökkentsük az autópálya-díjat a főút szintjére, és akkor ugyanott vagyunk, és nem okozunk ezzel ekkora káoszt.
„Azt kértük, hogy a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete – ami bebizonyította most is, hogy nem tudott kiállni mellettünk, az érdekeinkért – gondolja át az eddigi munkáit, álljanak fel, és a szervezet alakuljon teljesen újra. Ha megegyezés született volna, akkor nem lenne itt 3-4-5 ezer kamion, nem tudjuk a számot, de rengetegen vagyunk” – fogalmazott, elárulva, hogy mit tekintene sikernek a tüntetés végével.
Amiért itt vagyunk, az a december elsejei útdíjtörvény. Én azt gondolom, ha annak a teljes átgondolása, eltörlése, és egyfajta kommunikáció – köztünk és a Közlekedési Minisztérium között – elindulna, és közösen tudnánk egy olyan konszenzusra jutni, ami nem csak nekünk, hanem a magyaroknak, magyar embereknek és a magyar fuvarozóknak az érdeke.
„Ha ma elérjük, amit szeretnénk, akkor megvagyunk, ha nem, akkor továbbgondoljuk” – tette hozzá Orosz Tibor. Elmondta, egy új szervezetet megalapításáról döntöttek az elmúlt két hétben: „Most alapul, jogászok dolgoznak rajta, egy teljesen független, mindentől mentes, magyar fuvarozók által összeállított szervezetről van szó.”
– Volt egy pillanat. Az utolsó pont, amikor finoman szólva az MKFE átb*szott minket. Akkor. Volt már egy ilyen gondolat. Sajnos jóhiszeműséget feltételeztünk az MKFE részéről az elmúlt két hétben, ígéretek voltak, megbíztunk bennük. Nem kellett volna – jelentette ki. „Engem péntek délután 5 órakor a főtitkár felhívott a minisztériumból, elmondta, hogy mi lenne ez az ajánlat. Én arra azt mondtam, hogy mi ezt nem fogadjuk el. Nem is fogadtuk el, látható itt az eredménye, mégis aláírták.”
„A demonstrációnak két része van, a statikus, ahol most vagyunk, meg a vonulásos. Nem is számítottam arra, hogy ekkora lesz a támogatottságunk. Én 500-600 kamiont saccoltam a rendőrségnek, amikor először beadtam a kérvényt, és tegnap este jött az információ, hogy a vonulásra aki jön, mindenki mehet, de ide a Hősök terére egy 50 fős létszámot hozhatunk be” – árulta el. „Itt maradunk este 8-ig” – fogalmazott, majd méltatta a rendőrség munkáját.
A kint maradt kollégák róják a köröket azon a megadott útvonalon, amit leadtunk a vonulásos engedélykérelemben. Ahol egy kör – két kör után meg tudnak állni az M3-as bevezetőn, onnan megpróbáljuk őket is bejuttatni, igazából mégiscsak az lenne a lényege ennek, hogy ők is itt legyenek – mondta. „Én azt gondolom, hogy sikerül azt bebizonyítanunk, amit szeretnénk, hogy mi azok az emberek vagyunk, akik értetek kelnek fel hajnalban, és értetek mennek éjszaka, meg nappal, hétvégén, és idejüket feláldozva, hogy minden egyes magyar embernek az életébe odakerüljön az a termék, amire ő vágyik és amit szeretne” – fejtegette, majd arról kérdezték, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter kilátogat-e a helyszínre.
Nincsen róla tudomásom. Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. Mi szeretettel várjuk, hogyha kijön, és szeretnénk vele kommunikációt folytatni – mondta, majd jelezte: ha nem lesz eredmény, akkor folytatják.
Az emelés teljes eltörlését követeljük. Míg ez nem lesz meg, nem hagyjuk abba. Az emelés minden magyart érinteni fog, óriási áremelést jelent – zárta szavait a demonstráció egyik fő szervezője.
Nem kell tőlünk hárommillió magyart megvédeni
Orosz Tibor, a demonstráció szervezője beszédet mondott a Hősök terén.
Rengeteg probléma van a fuvarozásban, de a legnagyobb az útdíj-törvény módosítása. Ez így nem mehet tovább, ezt nem bírja el a vállalkozásunk, a magyar gazdaság, az emberek. Elindult egy negatív kampány ellenünk, Lázár János azt mondta, meg kell védeni tőlünk hárommillió magyart. Nem ütjük el őket a zebrán, nem miattunk repednek a házak falai. Mi az emberekért, az emberek mellett vagyunk, nem ellenük.
„200-300 kilométeres kerülőt kell tennünk, ha csak autópályákon mehetünk, ez számunkra elfogadhatatlan. Ilyen útdíjbevezetést nem lehet végrehajtani. Független szakmai szervezetet alapítunk, hogy a jogainkat érvényesíteni tudjuk. Soha ekkora konvojt nem vezettem még, mosolyogtak az emberek. Hatalmas élmény volt. "
Koncz Máté, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke elmondta, hogy ő azért van itt, mert a kamionosoknak ők a megbízóik és az útdíjak megváltozása nem kizárólag a fuvarosokat érinti, hanem őket is. Koncz szerint nem lehet érvényesíteni ezeket a fuvardíjakat, azt pedig különösen kifogásolta, hogy a sajtóból tudták meg a változásokat, amiket szerinte a bevonásuk nélkül, a fejük felett hoztak meg érdemi konzultáció nélkül. Szerinte az illetékes minisztérium és döntéshozók értik a problémákat, de egyelőre nincs megoldás.
„A minisztérium vezetőivel áttekintettük, hogy milyen többlet terheket ró a mezőgazdaságra a tervezett útdíjemelkedés. Elmondtam, hogy a kormány intézkedett az élelmiszer-drágulás ellen, most viszont a szállítási költségek emelésével ezzel ellentétesen cselekszik. Ennek a hatására ugyanis emelkedni fognak az élelmiszerárak" – mondta.
Ezenkívül hangsúlyozta, hogy a mostani tüntetés szolidaritást jelent a fuvarozók és a termelők között, és hálás, amiért a kamionosok által kidolgozott 12 pont egyikében őket is megemlítették – mint mondta, a termelőket általában senki és semmilyen más érdekszervezet nem támogatja kívülről, ezért is hálás a mellettük való kiállásért.
Ezután a mikrofonhoz ismét Orosz Tibor lépett, aki elmondta, pár napja nem gondolták volna, hogy ennyien lesznek – elmondta, hogy amikor a rendőrségnek bejelentette a demonstrációt, a bejelentett ötszáz kamionnal úgy gondolta, hogy még akár túl is lövi, mennyien érkezhetnek a tüntetésre. Mint elmondta, emiatt a mai nap folyamán többször is meghatódott, hogy ennyien eljöttek, és megtisztelőnek tartja, hogy ő vezethette a kamionosok konvoját. Úgy gondolja, hogy összefogással mindent elérhetnek.
Kijelentette: sok szeretettel várják a helyszínre Lázár Jánost, hogy tartson egy rögtönzött Lázárinfót.
Egy újabb felszólaló arról beszélt, hogy Gödöllőn túl ér a sor, az egész várost megbénították, és mintegy négyezer kamion van a környéken.
„Szeretnek megszólítani a gazdaság többi részét, például a pékeket, az építőiparban dolgozókat. Egy egész élet munkáját tönkreteszik egy tollvonással. Tudjak meg ők is, hogy most értük is felemeltük a hangunkat" – jelentette ki.
Orosz Tibor azt gondolja, nagy dolog, amit ma összehoztak, hiszen megmutatták, hogy összetartanak, és ennek a híre el fog érni a Kossuth térre. Ugyanakkor Orosz hangsúlyozta, hogy ez nem politikai rendezvény, nem a kormány ellen, hanem a kamionosokért és a törvény megváltoztatásáért tüntetnek. Kiemelte, ha valóban lenne megállapodás, ahogy azt a kormány állítja, most nem lennének a Hősök terén. Megköszönte a rendőröknek a segítséget, akik szerinte kiválóan végzik a munkájukat.
A Hősök terén sok a dühös demonstráló, akik nagyon várják Lázár Jánost, de nem tudják, hogy a miniszter megérkezik-e hozzájuk.
A szervezők azt szeretnék elérni, hogy a környéken parkoló kamionokat bevihessék a térre, de egyelőre nem jártak sikerrel. A rendőrség engedélye alapján 50 kamion tartózkodhat a téren, a többi a bejelentett útvonalon halad.
A fuvarozóknak este 20 óráig van területfoglalási engedélyük, és addig kitartanak a helyszínen. Továbbra is nagyon várják Lázár Jánost.
A résztvevők kisebb csoportokban beszélgetnek, és egyre kevésbé bíznak benne, hogy Lázár János megérkezik a helyszínre.
(Index)
Korábban írtuk: Csak 50 kamion jutott be a Hősök terére, miközben több száz fuvarozó köröz a fővárosban, hogy "korlátozzák a forgalmat"

