A kormány a foglalkoztatás további növekedésére számít - mondta a miniszterelnök csütörtökön, miután a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel megállapodást írt alá a jövő évi béremelésről.

Orbán Viktor gratulált a munkaadóknak és a munkavállóknak a megállapodás tető alá hozásáért, és hangsúlyozta: a kormány szívesen írja alá ezt, mert a megállapodás nem tér el a munkaalapú társadalom megteremtésének nagy tervétől, ami a kabinet lépéseit már 15 éve vezeti.

Emlékeztetett, hogy 2010-hez képest egymillióval többen dolgoznak, és úgy értékelt: Magyarország a teljes foglalkoztatás állapotában van, ma már a munkaerő hiánya jelentősebb kihívás a gazdaság számára, mint a munkanélküliség.

Jelezte: jelenleg 65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Még így is marad 20-30 ezer olyan betöltetlen állás, amire egyelőre nem enged be a kormány külföldről vendégmunkásokat - tette hozzá.

"Abban reménykedünk, hogy Magyarországról tudjuk még ezt a 30 ezer helyet is föltölteni, tehát mi a foglalkoztatás további növekedésére számítunk " - mondta.

(MTI)