„Buzás-Hábel Gézát, a Pécs Pride szervezőjét és a Diverse Youth Network igazgatóját, október 28-án gyanúsítottként fogják kihallgatni a pécsi rendőrkapitányságon” – olvasható a jövő keddi demonstráció leírásában, amit az Amnesty Internetional Magyarország és az Emberség Erejével nevű szervezet fog tartani, hogy kiálljanak az aktivista mellett, számol be róla a társadalmi igazságosság harcos lángjával átfűtött 24.hu.



Buzis-Hábel Géza, a "betiltott" pécsi aberráltmenet szervezője (kép: SZKR)

„Felháborítónak tartjuk, hogy Gézát és rajta keresztül minden olyan embert, aki ki akar állni a szexuális és nemi kisebbségek jogaiért büntetőeljárással és büntetéssel fenyegetnek. Géza nem követett el semmit, csak élt az emberi jogaival és megszervezte minden idők legnagyobb Pécs Pride-ját, ahol ezrek vonultak fel békésen és jókedvűen” – írják.

A két "civil"szervezet szerint a buzi-cigány felforgató a "bátorságáért" nem büntetést, hanem elismerést és kitüntetést érdemelne.

Frissítés: A túlél(ősköd)ésért küzdő DK buzitagozata már rá is cuppant az ügyre

Gyanúsítottként idézte be a rendőrség Buzás-Hábel Gézát, a Pécs Pride szervezőjét, amiért nem hajtott fejet a jobboldali gyűlöletpolitika értelmetlen tiltása előtt, és megrendezte a Pécs Pride-ot. A Budapest Pride-dal kapcsolatos látványos kormányzati pofáraesés után a NER ugyanazt játszotta el Pécsett is, mint a fővárosban: azzal, hogy betiltotta a rendezvényt, minden korábbinál nagyobbá és sikeresebbé tette - írja közleményében Sebián-Petrovszki László, a DK frakcióvezetője, a Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoport elnöke. Alább a folytatás.

A Demokratikus Koalíció kiáll a Pécs Pride szervezője mellett, akit a hatalom fenyeget! Az, aki megszervezte minden idők legnagyobb Pécs Pride-ját, és lehetővé tette, hogy többen álljanak ki az LMBTQ-közösség mellett, mint eddig bármikor, nem gyanúsítást, kihallgatást és hatósági vegzálást érdemel, hanem elismerést. Szolidárisak vagyunk Buzás-Hábel Gézával, és felháborítónak tartjuk a gyanúsítotti beidézését!

A DK a kormányváltás után kezdeményezni fogja, hogy a Pride-ot betiltó törvényt egyszer és mindenkorra eltöröljük, mert ilyen kirekesztő törvénynek nincs helye egy európai országban! - zárja dörgedelmeit a Dobrev Klára-párt Homár Heroldja.

Kapcsolódó:

Annyira fideszesen tiltották be a pécsi köcsögvonulást is, hogy csak ellentüntetőt vitt el a rendőrség

A zsidó hitvédelem mellett a "vadkár" is fontos az egykori SZDSZ-es Heindl Péter számára

Plakátokon hirdetik a "betiltott" pécsi buzifesztivált