Amikor a jogszabályoknak az egyszerű állampolgár csak nagyon nehezen tud érvényt szerezni, akkor megjelenik az a társadalmi igény, hogy a bajbajutottak olyanokhoz forduljanak segítségért, akik valós megoldást kínálnak számukra. Az erőszak alkalmazása az állami szervek monopóliuma, de e nélkül is, határozott megjelenéssel, a törvényeket tiszteletben tartva – akár kilátástalanak tűnő helyzetekben is – eredményesen lehet fellépni olyanok ellen, akik visszaélnek a jog által nyújtott lehetőségekkel. Nem véletlen, hogy ma már a Bűnvadászok YouTube-csatornája országos szinten magasan a legnézettebbé vált. A néhány hónapja működő kezdeményezés vezetőjét, Bartal Andrást kérdezte sikerük titkáról a Magyar Jelen.
– Legutóbb múlt héten, az Örs vezér terén tartottak lakossági fórumot. Milyen volt a fogadtatás a főváros közbiztonságilag egyik legveszélyeztetettebb közterületén?
– Azt mondhatom, hogy nagyon jó, hiszen ahogy meglátták az immár ikonikus Bűnvadászok-kisbuszt, már gyűltek is körénk az emberek. A fórumot délután négy órakor kezdtük, este nyolc óráig volt engedélyünk, de amikor este pakoltunk össze, még akkor is jöttek felénk kérdések a járókelőktől.
Ez a fórum egyébként csak egy állomása volt annak a sorozatnak, amelyet nemrégen kezdtünk el társszervezetünkkel, a Mi Hazánk Mozgalommal közösen. A mostani fórumra a felkérés Czeglédi János mi hazánkos országgyűlési képviselőjelölt irányából érkezett, ő kért meg, hogy tartsak itt egy bűnvadászos utcafórumot.
– Melyek lesznek állomáshelyei ennek a körútnak?
– Terveink között szerepel ellátogatni az összes vármegyébe, illetve a választókerületeket szeretnénk végigjárni. Természetesen a 106 választókörzet nem fér bele az időnkbe, de igyekszünk majd a lehető legtöbb helyre ellátogatni, ahová meghívást kapunk, a mára már ikonikussá vált kisbuszunkkal.
– Az Örs vezér téri utcafórumon elég sok számadat, tény elhangzott. Visszaidézné a legfontosabbakat?
– Az egyik legfontosabb talán az, hogy YouTube-csatornánkon már több mint harminc videónk nézhető meg, s ez a szám hetente növekszik.
Egyébként pedig csatornánk nézettségének illusztrálására pont egy itteni – Örs vezér téri – párbeszédet idéznék vissza. Még nem kezdődött el az utcafórum, amikor odalépett hozzám egy úr, és érdeklődött, kik is vagyunk mi tulajdonképpen. Elmondtam, hogy mi vagyunk a Bűnvadászok, és Magyarország legnézettebb YouTube-csatornáján látható eddigi tevékenységünk. Ő vitatta a legnézettebb kifejezésemet, mert szerinte a Tisza Párt vezetőjének YouTube-csatornája a legnézettebb. Megnéztük a pártelnök csatornájának nézettségi számait, majd áttértünk a Bűnvadászok oldalára. Az úr ledöbbent, hiszen a számok magukért beszéltek! Azzal próbált védekezni, hogy biztos mi sokkal hosszabb idő alatt tettünk szert ennyi látogatóra. De mikor az is kiderült, hogy mi összesen hét hónapja kezdtük tevékenységünket, az általa kedvelt pártelnök pedig jóval több mint egy éve, akkor az úr már nem tudott mit mondani, hanem szó szerint elfutott tőlünk.
A most elmondott történet rávilágít arra, hogy az emberek sajnos a saját kis világukban élnek, s nem engednek be magukhoz olyan információkat, amelyek rámutatnának, hogy mi a valóság. Ezek az utcafórumok is azt a célt szolgálják, hogy tényekkel támasszuk alá a dolgokat, ne pedig nagyotmondásokkal, és minden alapot nélkülöző, megvalósíthatatlan elképzelésekkel.
Visszatérve a számok világába, még említek egy számot, ami a bűnelkövetőktől visszaszerzett értékek összegét jelzi. Számításaink szerint, működésünk közel hét hónapja alatt – óvatos becsléssel is – több mint egymilliárd forintnyi értéket tudtunk visszajuttatni a károsultaknak. Ez az összeg jórészt a visszaszerzett ingatlanok értékéből áll össze, ezen ingatlanok, ingóságok felét vidéken, kisvárosokban tudtuk visszaszerezni, míg a másik felét nagyvárosokban és Budapesten.
– Mit gondol, mi lehet a sikerük titka?
– Célunk jogszerűen és a törvényeket betartva érvényt szerezni a bírói döntéseknek. Határozottan lépünk fel, s megjelenésünkkel olyan erőt demonstrálunk, hogy a bűnelkövetőknek, jogtalan lakásbitorlóknak nem igazán van más választásuk, mint pakolni és költözni. Emellett, minden ilyen visszaszerzett ingatlan az „örök védelmünk” alatt áll.
Tehát nemcsak visszaadjuk a károsultaknak jogos tulajdonukat, de a későbbiekben is védelmünket élvezik, nem véletlen, hogy videóink általában a Magyar Önvédelmi Mozgalom matricájának kiragasztásával zárulnak az így visszajuttatott ingatlanokra.
Úgy látszik, ennek megvan az elrettentő hatása, hiszen a jogtalan lakásbitorlóktól még visszaszerzési kísérlet nem történt. Nagy ritkán fordul csak elő az ingatlanok tulajdonosának telefonon történő verbális fenyegetése, de ezek szerencsére nem komolyak.
– Hogyan készülnek fel egy-egy akciójukra?
– Havonta több száz megkeresést kapunk, de ezek nem csak ingatlanbitorlással kapcsolatosak, vannak mellettük más segítségkérő levelek is.
Minden fellépésünk előtt gondosan előkészítünk mindent. Most csak a lakásbitorlók ügyeit tekintve, kiválasztjuk a megkeresések közül azokat, amelyekben jó eséllyel tudunk segítséget nyújtani. Ezeket feldolgozzuk, egyeztetünk a tulajdonossal, bekérjük a teljes jogi anyagokat, előzményeket. Ha ezeket mi mind rendben találjuk, akkor a jogászunk, Dabasi Tamás is átnéz mindent. Ha nála is zöld utat kap az ügy, akkor megnézzük, hogy a csapatunk technikailag meg tudja-e oldani a forgatást, mivel mi minden helyszínre csak úgy megyünk ki, ha azt videón archiválni is tudjuk.
Ezután jelenünk meg a helyszínen kis csapatunkkal, s szólítjuk fel a lakásbitorlót, hogy csomagoljon és távozzon.
Szerencsére fizikai ellenállást még sehol sem tapasztaltunk, ami egyrészt köszönhető az elszántságunknak, másrészt a Betyársereg tagságából vannak a csapatunkban olyan fellépésű támogatóink, akik a bűnelkövetőt rögtön meghátrálásra késztetik.
Talán emlékeznek arra a videóinkat nézők, hogy egy esetben előfordult, hogy az egyik bitorló kikapott a fiókból egy konyhakést, de a fiúktól kapott néhány erőteljes szó után rájött, jobban jár, ha azt azon nyomban leteszi.
Megelőző intézkedésként csapatunk egy része taktikai mellényben lép fel, ezzel szeretnénk elkerülni, hogy esetleg bárki közülünk – akár egy elborult agyú bűnöző miatt – sérülést szenvedjen. Megjegyzem, ha fizikai támadás érne minket, nemcsak védekeznénk, de megtennénk a szükséges feljelentést is.
– Mennyibe kerül a Bűnvadászok „igénybevétele” azoknak a károsultaknak, akiknek segítséget nyújtanak?
– A Bűnvadászok tevékenységét tekinthetjük egyfajta lakosságnak nyújtott szolgáltatásnak, de fontos, hogy minden tevékenységünket ingyenesen végezzük.
Sőt, a Mi Hazánk elnöke – aki az egész Bűnvadászok-projektet kitalálta, és kezdetektől fogva támogatta – ragaszkodott ahhoz, hogy a YouTube-csatornánk senkivel nem köthet reklámszerződést. Bár a nagy nézettségünk miatt ezzel több millió forinttól esünk el, de így még a látszatát is el tudjuk kerülni annak, hogy mi ebből a tevékenységünkből anyagi hasznot szereznénk.
A Bűnvadászok azért végzi a dolgát, mert mi azt szeretnénk – s ez a Mi Hazánk programjának is egyik sarokpontja –, hogy rend és biztonság legyen Magyarországon, és ehhez a célhoz ezzel a tevékenységünkkel járulunk hozzá.
Végezetül még egy dolgot szeretnék hangsúlyozni. A Bűnvadászok nem politikai szerveződés – bár nyilván hatalmas támogatást kapunk a Mi Hazánktól, s jómagam is ennek a pártnak vagyok középvezetője és országgyűlési képviselőjelöltje –, mi az igazság oldalán lépünk fel. Azok mellett – pártállástól, származástól, anyagi helyzettől függetlenül –, akik nem tudják önmaguk jogos érdekeiket megvédeni.
Kapcsolódó: Bűnvadászok: Egy mozgalmas nap (Kerék/bilincs 1. rész)