„Pilisborosjenőiek! A 17 órakor kezdődő nemzeti ünnepen Menczer Tamás országgyűlési képviselő is részt vesz” – jelentette be kedden Tömöri Balázs, a település polgármestere. A bejegyzése nem aratott nagy sikert, többen is nemtetszésüket fejezték ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatójának érkezése miatt. Tömöri ezért a mai napon közölte, hogy
megosztottság-növelő hatása miatt néhány perce lemondtam Menczer Tamás országgyűlési képviselő október 22-ei nemzeti ünnepen elmondani tervezett pilisborosjenői beszédét.
Tömöri azt is írta, hogy „Nem jól ítéltem meg a napi darálóban a helyzetet és sok más szempont is felmerült és elgondolkodtatott azon felül, hogy figyelembe kell vennem azt is, hogy a falubeli szavazók (is) pártpolitikai alapon megosztottak”. Hozzátette: azt szeretné, hogy maradjanak a faluban megélt nemzeti ünnepeink aktuális pártpolitikától és megosztottságtól-mentes, mindenki számára nyitott és méltóságteljes események a jövőben is. Később még megjegyezte: aki másként akarja megélni ezeket a nemzeti ünnepeket, annak van lehetősége egyéb országos rendezvényeken, eseményenként különböző módon ünnepelni.
Menczer Tamás végül választókerületében, Zsámbékon mond majd beszédet, írja a 24.