A Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat rablás bűntett elkövetése miatt.
Egy férfi október 21-én kora délután ment oda a sértetthez a Sülysáp-Szőlősnyaraló vasúti megállóhely várótermében és el akarta venni a mobiltelefonját. A nőt tettleg bántalmazta, amitől a földre esett, így a készüléket a támadó nem tudta megszerezni. Nem távozott azonban üres kézzel, mert kitépte az asszony fülében lévő ékszert, és azzal futott el a helyszínről.
A sérült nőt – aki az elsődleges adatok szerint súlyosan megsérült – a mentők kórházba vitték.
A beszerzett adatok és felvételek alapján a rendőrök keresik a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható Ürmös Richárd 34 éves tápiószecsői lakost.
Karcagon whiskyzni akartak erőforrásék
Három cigány tért be egy karcagi áruházba, és eltettek négy üveg whiskyt: kikerülték a kasszasort, és elindultak a kijárat felé. A biztonsági őr feltartóztatta a 38 éves karcagi és a 30 éves bucsai férfit, akiknél az italok voltak, a harmadik azonban elinalt. A két retek dulakodni kezdett a biztonsági őrrel, sőt, az egyikük ütésre emelte az üveget, így az őr elengedte a fiatalabbat, és mindketten kirohantak az üzletből.
A karcagi rendőrök a kamerafelvételek alapján azonosították a rablókat, elfogták és előállították őket a kapitányságra, harmadik társuk ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A rablókat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, közölték honlapjukon.
Frissítés: büdös oláhcigány f*szszopó g*cik, retkes a körmötök, és p*csaszagotok van!
Jómunkásember Ricsike anyja magyarázza, hogyan lett drogos a fajtársak miatt a fia, aki most rablásra adta a fejét, de persze az is lehet, hogy ott se volt: