Meghibásodott a fűtésrendszer, ezért rendkívüli szünetet rendeltek el a zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskolában – derült ki az RTL Híradó keddi adásából. Az iskola honlapjára múlt pénteken került ki egy tájékoztató, miszerint meghibásodás miatt a fűtési rendszert leállították. Tanítás nem lesz, de ügyeletet tudnak biztosítani diákok számára a budapesti egyesített kollégiumban.
Más intézményekben is probléma volt. Az Eduline szerint egy budapesti technikumból hétfőn hazaküldték a diákokat, az egyik belső-pesti tankerülethez tartozó iskolában is csak az első három órát tartják meg a héten. A belső-pesti iskola egyik pedagógusa az RTL-nek azt mondta, tudni lehetett, hogy gond lesz a fűtéssel: az intézménynek két kazánja van, ebből az egyik már tavaly meghibásodott, a másik tavasszal romlott el.
Hozzátette, kollégái az egyik teremben 16 fokot mértek.
A Klebelsberg Központ a híradónak azt írta, nyáron elvégezték az ellenőrzéseket, és ahol kellett, javították a hibát. A belső-pesti tankerület pedig azt állította, hétfőn keletkezett egy átmeneti probléma, aminek javítása már folyamatban van.
(Index)