Másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a két huszonéves "fiatalt", akik három és fél évvel ezelőtt megvertek egy nőt a párjával és a lányával együtt pünkösdkor Kispesten.



Rafael László Márkó és Túri Csaba, a két agresszív retek, akik származását természetesen kötelező elhallgatni a "mértékadó" híroldalakon (fényképek forrása: Police.hu / Naphire.hu)

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a 24 és 22 éves férfi vendégként vett részt a kispesti házban tartott rendezvényen. Több gyermek keresztelőjét ünnepelték, ennek során pedig élőzenét is "igénybe vettek".

A kerti mulatság olyan hangos volt, hogy nagyon zavarta a szomszédokat, és már elviselhetetlen volt a számukra. Emiatt aznap több személy is bejelentést tett a rendőrségre. De persze a pintéri rend annyira hatékony, hogy még este nyolc után is zajlott a hangos dajdajozás, ezért a fiatal nő átment, és kérte a zene lehalkítását.

Ezt követően a kapun kijött öt megtermett cigány, köztük a két "fiatalember" is. A két "fiatalember" rátámadt a nőre, és bántalmazni kezdte, ahogy a segítségére siető édesanyját, majd a röviddel utánuk érkező édesapját is. A rendőrök a helyszínen 74 "embert" igazoltattak, és intézkedtek a bántalmazott középkorú házaspár és lányuk orvosi ellátásáról. Az áldozatok nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A bíróság felfüggesztett börtönre ítélte a támadókat társtettesként elkövetett garázdaság vétsége és háromrendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt azzal, hogy kötelezzék őket a 200 ezres bűnügyi költség megfizetésére is. A döntés egyelőre nem jogerős.

(Kuruc.info - 24.hu korrigálva)