Hiába tiltotta be a rendőrség és a Kúria, szombaton délután egy óra után gyülekezni kezdtek az emberek a Pécsre meghirdetett „Pride”-ra. A Magyar Hang beszámolója szerint a Kossuth téren a kezdésnél néhány százan gyűltek össze, tőlük nem messze pedig ellentüntetők jelentek meg. A két tábort a rendőrség választotta el egymástól. Később ők elmentek és maradtak a buzivonulásrara érkezők. Többször is felzúgott már a „Szabad ország, szabad szerelem” és a „Mocskos Fidesz”!

Fotó: Nyéki Martin / Magyar Hang
Egy pécsi a lapnak azt mondta, hogy azért ment ki ki mert sok az LMBTQ barátja, és feléjük kívánja kimutatni a szolidaritását. Számításba vette hogy megbüntetik, de reménykedik hogy ez azért nem történik meg. A tömegben találkoztak egy borsodi politológushallgatóval is, aki szerint ez az egész kontraproduktív mert a média úgyis a szélsőségeket emeli majd ki, de azért meg akarta nézni.

Fotó: Nyéki Martin / Magyar Hang

Fotó: Nyéki Martin / Magyar Hang
A menet az eredeti két óraira tervezett induláshoz képest némi csúszással, fél három körül indult el, az útvonalat előzetesen nem árulták el. Ahogy lekanyarodtak az első utcára, egy vélhetően kamerákkal felszerelt rendőrautó várta őket. Később, a menet egy pontján a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom molinójával találták szembe magukat, amelyen a felirat: „Stop LMBTQ propaganda!”. Később a rendőrök felszólították az ellentüntetőket, hogy menjenek arrébb, ezt meg is tették, így a menet haladhatott tovább. Nem sokkal ezután, a pécsi bazilikánál is ellentüntetők várták őket, ott is a rendőrség választotta el egymástól a két tábort.
Egy ponton egy ellentüntető rohant a felvonulók felé, majd a menet elején lévő molinót kezdte ütni, agresszívan viselkedett. A rendőrök leteperték a földre és elvitték.

Fotó: Nyéki Martin / Magyar Hang

A Mi Hazánk és a CitizenGo Normalitás menete; Pécsett, 2025. október 4-én (fotó: Nyéki Martin / Magyar Hang)
Közel sem mindenki ért azonban egyet a városban a rendezvénnyel: 11 órától a CitizenGo szervezésében több száz ellentüntető vonult fel a városban. Közülük Varga Tamás, helyi mi hazánkos önkormányzati képviselő beszámolója szerint nagyjából a fele résztvevő a pártjához köthető, de más nemzeti szervezetek is tisztességes létszámmal képviseltették magukat. A felvonulást imával zárták. Varga Tamás, azt mondta, hogy nem akarják erőszakkal meggátolni a felvonulást, „az a rendőrség dolga”.

Persze ezúttal sem a ratyik ellen léptek fel (fotó: Nyéki Martin / Magyar Hang)
Többen vannak, mint tavaly
A Magyar Jelen helyi forrásai a deviáns magamutogatás résztvevőit 1000 és 2000 közé becsülik, ami az első, tízezres nagyságrendű pécsi rendezvényhez képest elhanyagolható létszám, azonban a tavalyi, néhány száz fős eseményhez képest jelentős növekedés – ezt minden bizonnyal a kormány impotens tiltási próbálkozásának tudhatjuk be.
Pénteken Varga Tamás szerint húsz busszal érkeztek külföldiek (például Lengyelországból) és budapestiek, pécsiek alig vannak kint a felvonuláson.
Az importált homoszexuálisok a tömeg több mint felét teszik ki.
A normalitáspárti ellentüntetők az imát követően Tineke Strik holland európai parlamenti képviselő sajtótájékoztatójához vonultak, ahol szóváltásba elegyedtek a Magyarország ellen jelentéseket készítő, liberálglobalista, zöldpárti politikussal, illetve Tordai Bence korábbi párbeszédes botrányhőssel.

Szemben Tordai Bence, háttal Nagy Attila és Kemenár Zoltán, a Mi Hazánk politikusai (fotó: Magyar Jelen)
Tineke Strikhez Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője intézett kérdést, melyben afelől érdeklődött, hogy miért segítenek egy jogellenes tüntetésnek.
A válasz az volt, hogy „a szerelem szabadsága mindenkit megillet”.
Erre azt felelte a jogász, hogy „önök a jogállamiságot kérik számon Magyarországon, miközben önök nem tisztelik a jogot”.
Varga Tamás a HVG-nek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy ha a törvényeinket nem tartjuk be, akkor ennyi erővel ő hétfőn elmehetne kirabolni az OTP-t. A riporter azzal vádolta, hogy összemossa a dolgokat, mire ő azt felelte, hogy nem mossa össze, de a törvényeket be kell tartani, mert különben szétesik az állam.
Ez az államnak az aláásása, amit a nyugati liberálglobalista háttérhatalom akar
– nyilatkozta.
Végül a holland politikus sajtótájékoztatóját nem tudták befejezni az összeszólalkozások miatt, Tordai Bence pedig gyerekes frusztrációját úgy próbálta levezetni, hogy szamárfület mutatott Gaudi-Nagy Tamásnak – ezt a gesztust természetesen visszakapta.
A „rend”őrség fedezi a deviánsokat
Gaudi-Nagy Tamás felhívta a figyelmet, hogy a rendőrségnek fel oszlatni ezt a jogellenes tiltakozást, ők viszont azt felelték, hogy nem lehet, mert be van jelentve. Mint ismert, a tüntetés útvonalát vadkár elleni demonstráció néven foglalták le.
Az aberráltkodás résztvevőinek bűnét súlyosbítja, hogy iskoláskorú gyermekeket is kivittek felvonulni, holott ez kimeríti a kiskorú veszélyeztetésének fogalmát.
Az ügyben számos pécsi polgár is kifejezte elégedetlenségét. A rendőrség ebben az esetben azt ígérte, intézkedni fog.
Varga Tamás, a Mi Hazánk politikusa végül megköszönte a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és az összes megjelenő hazafias szervezet részvételét.
Együtt sikerült elérniük többek közt azt is, hogy nem Pécs szakrális központja, a Szent István tér felé vonulnak a szivárványosak, hanem útvonaluk módosítására kényszerültek, így a dóm előtt nem valósulhat meg a tervezett „homoszexuális házasságkötés”.
Pécs liberálglobalista polgármestere, Péterffy Attila is megjelent a betiltott Pride-on.
HVIM: 15 perc normalitás
A HVIM-vezetőség közleménye:
HVIM állta útját a „betiltott” Pécs Pride-nak
Az ötödik alkalommal megszervezett és első alkalommal bíróságilag „betiltott”, nem meglepő módon azonban mégis megtartott Pécs Pride lebonyolításához – az idei budapesti rendezvény mintájára – ismét asszisztáltak a hatóságok.
Mozgalmunk a Budapest Pride-hoz hasonlóan Pécsett is előre megszerezte a titkos vonulás útvonalát, így útját tudtuk állni a deviáns menetnek. Tehát nem igazak azok a sajtóhírek amelyek ezt egy másik civil szervezet tevékenységéhez kötik, a menetet a HVIM aktivistái akasztották meg, az ilyen szemtől szembeni kiálláshoz ugyanis csak keveseknek van tökük…
Mozgalmunk tevékenysége eredményeként 15 percre a normalitás érvényesült Pécs városában, majd a rendőrök leterelték aktivistáinkat az illegális menet útjából, szabad utat engedve az illegális rendezvénynek.
Frissítés: A túl heves ellentüntető vizespalackkal ütött meg egy „zebrát”
Nekirontott egy férfi a rendőrség által betiltott, ám ennek ellenére megtartott pécsi „Pride”-on a zebrajelmezes felvonulónak – tudta meg a Magyar Hang az érintettől. Mint lapnak elmondta, a jelmezben nem sokat lát, így csak azt érezte, hogy valaki elkezdi ráncigálni, tépkedni, próbálja a földre lökni és a tarkójánál megüti. Azt sem látta, hogy pontosan hogyan történt, utólag tudta meg, hogy egy vizespalackkal ütötték meg. Mivel mellette hangosan szólt a zene, így azt sem hallotta, hogy bármit mondott volna neki a támadója.
A zebrajelmezben lévő Dömsödi Renáta azt is elmondta, hogy korábban soha semmilyen atrocitás nem érte. – Hülyék vannak, mindig lesznek – így jellemezte a mostani esetet. Azt még nem tudja, hogy indul-e az ügyben valamilyen eljárás, a rendőrök azt mondták neki, hogy keresni fogják.
Nem hiányzik a cigánynak a „melegre mosdató” Coca-Cola
A felvonulók délután fél öt után érkeztek meg a rendezvény lezárásának helyt adó tettyei romokhoz. Péterffy Attila, Pécs polgármestere beszédében úgy fogalmazott a rendezvény betiltásáról, mintha egy öt éve elültettet fának egyszer csak megtiltatnák, hogy gyökeret eresszen. Szavai szerint a gyülekezési törvény szigorítása volt az a pont, amikor eldöntötte hogy részt kell vennie a Pride-on. Márton Joci, cigány LMBTQP+-aktivista pedig azt kérdezte, hogy hol van a Coca-Cola, a hol van a Starbucks? Már nem kifizetődő a melegre mosdatás? – Őszintén nekem nem is hiányoznak – közölte. Hat óra előtt nem sokkal véget ért a rendezvény.
2. frissítés: Az MTI csak a CitizenGót említve számolt be az eseményekről, a Mi Hazánkról és a HVIM-ről megfeledkeztek
A családi értékek mellett, a "normalitásért, a nemzeti értékekért, az identitásunkért való kiállásért" demonstráltak Pécsen szombaton.
A CitizenGo nevű szervezet felhívására az V. Pécs Pride-ot megelőző órákra időzített rendezvény résztvevői a vasútállomástól a belvárosban található Kossuth térre vonultak, ahonnan rövid beszédek meghallgatása után a Janus Pannonius utca felé folytatták útjukat, majd a székesegyház előtt közös imádságot tartottak.
Teleki Béla, a CitizenGo Magyarország kampányigazgatója az eseményen újságíróknak azt mondta: mindenkit szeretettel vártak, legyen családos, vagy egyedülálló, hogy megmutassák, vannak még, akik képesek kiállni ezen értékekért, és ennek egy néma, békés séta keretében nyomatékot is adni.
Jelezte, több ezren írták már alá azt az online petíciójukat, amelyben kiállnak a rendőrség mellett.
"Magyarország törvényes rendjét nekünk, polgároknak kell megvédeni, nem a politikától kell várni a megoldást arra, hogy majd a gyermekeinket, a családjainkat megvédi, hanem magunknak kell kiállnunk az LMBTQ-diktatúra ellen, ami beszivárog most már a magyar vidékre is" - fogalmazott.
Úgy vélte, mindenki érezheti az olyan aktivista csoportokon keresztül - mint amilyen a Pécs "Pride"-ot is szervezi - azt "a nyugatról beszivárgó atmoszférát, amelyben "a félelemről papolnak, és közben pedig mindenkit megfélemlítenek".
"Egy olyan genderideológiát erőltetnek ránk, ami nem a miénk, nincs közünk hozzá, és a természetellenes, emberellenes eszméket hirdet" - mondta.
Teleki Béla szavai szerint ez az atmoszféra mindenhol tapasztalható, ott van a családokban, a szülői döntésekben.
"Ez nagy veszély, amit még sokan nem látnak, nem tudnak felmérni, pedig senki nem maradhat ebben pártatlan ebben a kérdésben, és ezért vagyok büszke a mai nap résztvevőire, azokra a tudatos polgárokra, akik aláírják a petíciót, kiállnak, felszólalnak az igazságért"- mondta.
Megjegyezte, "aki felszólal ez ellen az őrület emberellenes ideológia ellen, az szélsőséges, az radikális, holott pontosan ezek a külföldi szervezetek, akikkel együttműködik a pécsi városvezetés, és beengedi ide, hogy megfertőzze a magyar családok a gondolkodását, a gyermekek nevelését, az, ami a félelmet kelti, az, ami ellehetetleníti a párbeszédet".
3. frissítés: Végül a HVIM-et csak megemlítette az MTI
"Nem hajlunk meg a félelem előtt!" mottóval megtartották az V. Pécs Pride felvonulást a baranyai vármegyeszékhelyen szombaton.
Az eredetileg nem engedélyezett, de egy, a vadállatok általi károkozás miatt bejelentett emberi jogi tüntetés keretében mégis megtartott eseményt a Freedom of my Identity elnevezésű emberi jogi fesztivál zárónapján bonyolították le. A résztvevők kora délután a Kossuth térről a Király utcán, a Széchenyi téren, az alagúton és a Tettye utcán keresztül Tettyei romokhoz vonultak. A felvonuláson a Demokratikus Koalíció és a Momentum is képviseltette magát.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a Király utca és a Széchenyi tér kereszteződésénél egy hatalmas molinóval útját állta a felvonulóknak, de a rendőrség néhány perccel később a tér sarkába szorította őket.
Péterffy Attila, Pécs polgármestere a Tettyei romoknál elmondott beszédében hangsúlyozta, kiáll a betiltott buzivonulás mellett, valamint a szabadságjogok megtiprása, a bűnös és vállalhatatlan kirekesztés ellen, mert a kirekesztés tiltással, börtönnel, fenyegetéssel kezdődik, és "mindannyian tudjuk, hogy végződik, ha hagyjuk".
"Azért vagyok itt, mert ha ma nem szólok, holnap már nem lesz hol, és nem lesz kinek, és nem lesz kivel mit megbeszélni. Azért vagyok itt, mert a hallgatás ma már nem semlegesség, hanem vereség és beletörődés és én nem akarok beletörődni" - fogalmazott.
Közölte, a civil szervezetek tartják össze Pécs közösségét ma, "amikor minden más széthullóban van körülöttünk", nélkülük nincs demokrácia, nélkülük nincs szabad Pécs.
"Amikor kiállok a Pécs Pride mellett, akkor a szabadság, a demokrácia, és a civil bátorság mellett állok ki" - tette hozzá.
Buzás-Hábel Géza főszervező, utalva arra, hogy a Pécs Pride-ot immár ötödik alkalommal tartják meg, hangoztatta: bebizonyosodott, hogy a közösség ereje mindig nagyobb, mint a gyűlölet hangja.
"A világ a feje tetejére állt, a szomszédban háború dúl, a Közel-Keleten népirtás szemtanúi lehetünk, a világpolitika viszonyai zavarosak, a történések félelmet, bizonytalanságot, dühöt hoznak magukkal, és ilyenkor még fontosabb, hogy emlékeztessük magunkat: a béke, a szabadság, az emberi méltóság nem lehet alku tárgya" - mondta.
Közölte, minden "Pride" egy újabb lépés a szabadság felé, a közösségükből erőt merítve a jövőben is képesek lesznek kiállni magukért, egymásért, minden kisebbségért, amelyet bántanak, kirekesztenek.
Márton József emberi jogi aktivista arról beszélt, hogy az LMBTQ-embereknek "minden porcikájában" benne van az ellenállás. A vonaglásuk mindig is az ellenállást szolgálta, a javukat szolgálja, ha mint mozgalom újra megerősödnek, és egyáltalán nincs szükségük semmilyen elköteleződésre sem politikai, sem média-, sem a gazdasági hatalommal - jegyezte meg.
Upor László dramaturg a Pride-ra utalva azt a kérdést tette fel, hogy ez lenne a megrontás? Reményét fejezte ki, hogy minél több gyereket meg tudnak fertőzni a szeretet erejével, hogy megtanulják szeretni azt, akit szeretni szeretnének. Megfertőzik azzal, hogy szeretni jobb, és egészségesebb, mint gyűlölködni, jobb a másik boldogságának örülni, a másikban és a sokszínűségben gyönyörködni.
Kiss Lili, a Szabad Szívekért LMBTQ szeretetközösség tagja arra kérte a demonstrálókat, legyenek megértőek azokkal akiknek rossz a szándékuk velük szemben, mert ők még nem jutottak el oda, hogy felfedezzék, mennyire csodálatos mindenkinek szeretetet adni, előítélet nélkül kezelni.
Kersák István, pártfüggetlen tartalomgyártó azt mondta, a hatalom fél mindenkitől, aki nem illik bele az elképzeléseikbe, és amikor fél, akkor mindig ugyanazt teszi: tilt, hazudik és uszít. "De a tiltás mindig a gyengék eszköze, aki bátor, annak nem kell félnie, hogy mások másként gondolkodnak" - fűzte hozzá.
Nicu Stefanuţa, az Európai Parlament román alelnöke a felvonulást megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, Európa a szabadságot jelenti, és több európai parlamenti képviselő társaságában azért jött Pécsre, hogy megvédjék az európai értékeket, a szabadságot, amellyel a magyarok is törődnek. Egyúttal azt üzente a magyar kormánynak, hogy semmi sem tart örökké, a politika is változik.
Terry Reintke német európai parlamenti képviselő azt mondta, azért jöttek, hogy szolidaritást vállaljanak, és kiálljanak a magyar állampolgárok jogaiért, mert a gyülekezési jog minden uniós polgár alapvető joga. Úgy vélte, világosan ki kell mondani, lehetővé kell tenni az ilyen békés gyülekezéseket, hogy az LMBTQ-közösség képes legyen kiállni a jogaiért.
A sajtótájékoztatón megjelent Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, aki arról érdeklődött, hogyan tarthatják meg a felvonulást a tiltás ellenére, majd vitába keveredett Tordai Bence független országgyűlési képviselővel.
4. frissítés: Olvasónk képgalériája
(Kuruc.info - Magyar Hang - Magyar Jelen - MTI nyomán)













