Október elsejétől a bérletesek kedvezményesen használhatják a budapesti 100E repülőtéri járatot – jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a hivatalos weboldalán. Az első hallásra abszolút pozitívnak tűnő hírnek azonban árnyoldala is van, ezt járjuk körbe mostani cikkében a Magyar Jelen.



Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A gyakorlatban az október elsejétől elérhető kedvezmény azt jelenti, hogy aki érvényes Budapest-bérlettel, Pest vármegye- vagy országbérlettel rendelkezik, 1000 forintért – azaz két vonaljegy áráért – vásárolhat tikettet a 100E Repülőtéri Expressz járatra. Kedvezmény nélkül ezt a jegyet 2500 forintért lehet megvenni, tehát jelentős összeget, 1500 forintot spórolhatnak a bérletesek egy út alatt.

Legalábbis azok, akik rendelkeznek okostelefonnal és bankkártyával. A BKK döntése értelmében ugyanis

a kedvezményes jegyet kizárólag az okostelefonra letölthető BudapestGO alkalmazásban lehet megvásárolni, és felszálláskor érvényesíteni.

Ez az eljárásmód több szempontból is diszkriminatív, valamint a készpénzhasználat alkotmányos alapjogát is sérti:

1. Hátrányos megkülönböztetésben részesíti azokat, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, hiszen a BudapestGO alkalmazást régi, hagyományos mobiltelefonra nem lehet letölteni.

2. Azokat is diszkriminálja, akiknek nincsen bankkártyájuk (vagy saját döntésükből mindig készpénzzel fizetnek), ugyanis a BudapestGO applikációban kizárólag internetes fizetés lehetséges, amihez értelemszerűen kell bank- vagy hitelkártya.

3. A készpénzes fizetés lehetőségének kizárása az Országgyűlés által idén tavasszal elfogadott, és július elsején hatályba lépett alkotmánymódosítás értelmében – miszerint a készpénzhasználat alkotmányos alapjog – alkotmányellenes gyakorlatnak minősül.

Vitézy szerint nincs itt semmi látnivaló

A BKK diszkriminatív döntését saját sikereként kommunikálja Vitézy Dávid, aki a tavalyi főpolgármester-választáson kevesebb mint 300 szavazattal kapott ki Karácsony Gergelytől.

Vitézy azonban nemcsak a bérleteseknek járó olcsóbb reptéri járat mellett elkötelezett, hanem amellett is, hogy az okostelefonnal vagy bankkártyával nem rendelkező bérlettulajdonosok ki legyenek zárva a kedvezményből.

Egy optimista Facebook-kommentelő azon hozzászólására, hogy biztosan lesz majd megoldás arra, hogy automatában is meg lehessen vásárolni az 1000 forintos jegyet a 100E repülőtéri járatra, Vitézy azt írta:

Nem lesz, tudatos döntése a BKK-nak a digitalizáció - a papíralapú megoldások eltűnőben vannak.



Forrás: Vitézy Dávid / Facebook

Egy másik hozzászóló azt pedzegette, hogy még a novembertől teljes digitalizációt bevezető Ryanair légitársaság is hagy majd kiskaput azoknak, akiknek nincsen okostelefonjuk.

Itt is van [kiskapu], meg tudod venni a normál reptéri jegyet, sima bankkártyával a buszon vagy készpénzzel automatából is. Kisebb az árkülönbség, mint amit a Ryanair alkalmazna

– érkezett a pökhendi és arrogáns válasz Vitézytől, aki szerint tehát rendben van, hogy valaki csak azért fizessen 1500 forinttal többet egy buszjegyért (ami oda-vissza már 3000 ezer forint), mert hagyományos mobiltelefont használ.



Forrás: Vitézy Dávid / Facebook

A kérdés már az alapvető jogok biztosához is eljutott

A lap felvette kapcsolatot Horváth Ádámmal – aki a ryanaires példát ajánlotta Vitézy figyelmébe –, s megtudta: a férfi az alapvető jogok biztosához, dr. Kozma Ákoshoz fordult, hogy vizsgálja ki a helyzetet.

Horváth érvelése szerint a Budapesti Közlekedési Központ gyakorlata diszkriminálja az okostelefonnal nem rendelkező magyar állampolgárokat, ennek megállapítását kérte az alapvető jogok biztosától is. Azt ígérte, amint választ kap, tájékoztatja lapot.

Schiffer András szerint rosszak a törvények

Az eset kapcsán megkeresték Schiffer Andrást, akinél az ügy készpénzhasználattal összefüggő aspektusaira kérdeztek rá.

A jogász szerint az Alaptörvény módosításával hiába lett július elsejétől alkotmányos alapjog a készpénzhasználat Magyarországon, a végrehajtó törvények még nem készültek el, az alacsonyabb szintű jogszabályok pedig nem illeszkednek az alkotmánymódosításhoz.

Ad absurdum, ha valaki bíróságra visz egy olyan ügyet, ahol nem érvényesült a készpénzhasználathoz való joga, elbukja az eljárást, viszont alkotmányjogi panaszának az Alkotmánybíróság helyt kell, hogy adjon

– ismertette a szürreális jogi helyzetet Schiffer András.

A többi érintettet is keresték

A Magyat Jelen a Budapesti Közlekedési Központ diszkriminatív gyakorlata kapcsán elküldte kérdéseit a BKK-nak, a Karácsony Gergely vezette Főpolgármesteri Hivatalnak, valamint Vitézy Dávidnak, a Podmaniczky Mozgalom politikusának.

Azt ígérik, amint válaszolnak, frissítik a cikküket.