Elfogtak két szexuális bűncselekmények miatt körözött magyar férfit Hollandiában - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a Police.hu oldalon.
Azt írták, hogy a gyanú szerint az egyik férfi 2021 tavaszán többször is szexuális kapcsolatot létesített egy 14. életévét be nem töltött lánnyal, közben több alkalommal is kábítószerrel kínálta a kiskorút.
A Dunakeszi Rendőrkapitányságon indult nyomozás az ügyben. Az eljárás során a nyomozók azonosították az elkövetőt, aki azonban egy idő után elérhetetlenné vált, tartózkodási helyét nem lehetett megállapítani, így belföldi és európai elfogatóparancsot is kiadtak vele szemben, mert gyanították, hogy külföldre szökött.
A másik esetben minősített emberkereskedelem miatt folytatott eljárást a Budapest Rendőr-főkapitányság. Az adatok alapján a férfi hatalmi, befolyási helyzetével visszaélve huzamosabb időn keresztül szexuális cselekményt végeztetett egy többszörösen kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettel.
A körözött a nyomozás során szintén elérhetetlenné vált, ezért ellene is elfogatóparancsot bocsátottak ki, illetve intézkedtek európai és nemzetközi körözésének elrendeléséről is.
Mind a dunakeszi, mind a budapesti nyomozók kérték a KR NNI célkörözési egységének a segítségét a körözöttek elfogásában, tekintve, hogy olyan adatok merültek fel, hogy mindketten Hollandiában tartózkodhatnak, így a magyar fejvadászok az Európai Célkörözési Egységek Hálózatán (ENFAST) keresztül felvették a kapcsolatot a holland célkörözési egységgel, majd szoros együttműködésüknek köszönhetően azonosították tartózkodási helyüket.
Az első férfit szeptember 23-án Zwolle városában fogták el a holland rendőrök, míg a másikat szeptember 28-án Beuningen településen. Mindketten a munkahelyükön - egy étteremben, illetve egy boltban - tartózkodtak, mikor rajtuk ütöttek.
A két elfogott magyar körözött kiadatásáról a holland bíróság fog dönteni, míg annak végrehajtásáról, a Magyarországra történő kísérésről az Országos Rendőr-főkapitányság gondoskodik - áll a közleményben.
(MTI)