A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás keretében - az ügy teljes körű feltárása érdekében - jelenleg is bizonyítékokat foglal le a volt politikus Juhász Pétertől. Az ügyészség emellett intézkedik Juhász Péter és további személyek tanúként történő kihallgatásáról - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, hogy a Szőlő utcai javítóintézetet érintő - eddig a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda által (KR NNI) folytatott - nyomozást a büntetőéljárási törvény által biztosított lehetőségével élve a Legfőbb Ügyészség szeptember 26-án ügyészségi hatáskörbe vonta.
Az ügy mindenre kiterjedő kivizsgálására a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen nyomozó csoport alakult, amely bekérte az ügyiratokat, megkezdte azok vizsgálatát, valamint soron kívül intézkedett a nyomozási cselekmények meghatározásáról és azok végrehajtásáról - írták.
A javítóintézetet érintő ügynek eddig két gyanúsítottja van, akiknek a letartóztatását - ügyészi indítványra - a nyomozási bíró november 29-ig hosszabbította meg - tették hozzá.
Felidézték, hogy a KR NNI által korábban közölt megalapozott gyanú lényege szerint a Budapesti Javítóintézet vezetőjeként dolgozó férfi és a párja - akit munkatársaként is alkalmazott - több nehéz sorsú, a gyanúsítással érintett időszakban már nagykorú fiatal helyzetét - a tőlük való anyagi és érzelmi függését - kihasználva, prostitúciós tevékenység folytatására és az abból származó bevétel átadására bírta rá.
A gyanúsított férfi ezen személyeket papíron, névleg felvette az intézménybe, akik azonban ott ténylegesen nem dolgoztak - közölték, hozzáfűzve, hogy a férfi mindezeken túl engedély nélkül egy lőfegyvernek minősülő légpuskát is tartott.
A KR NNI a férfit és a párját több ember sérelmére elkövetett minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével - a férfit ezen kívül több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével - gyanúsította meg - áll a közleményben.
Frissítés: ez egy ügycsoport
„Éppen itt vannak nálam az ügyészségi nyomozók, házkutatást tartanak” – szólt a telefonba Juhász Péter, az Együtt volt politikusa, amikor csütörtökön 9:30 körül a hvg elérte.
Azon meglepődött, hogy éppen emiatt keresi az elvtársi lap, azt ugyanis nem tudta, hogy pár perccel korábban a Szőlő utcai ügy nyomozását legfőbb ügyészi utasításra a múlt héten átvevő Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményt is kiadott arról, hogy a hatóság Juhásznál éppen bizonyítékokat foglal le.
„Úgy tűnik, mindenféle adathordozót foglalnak le, és azt mondják, tanúként is ki akarnak hallgatni, várhatóan holnap” – folytatta Juhász Péter, aki röviden tudott beszélni, mondván: a nyomozók közölték vele, hogy mindjárt elveszik és lefoglalják azt a mobiltelefont is, amin éppen beszél. Erre Juhász annyit mondott: „nem tudom, hogy lehet ilyet csinálni, mikor kapom vissza a telefont, és hogyan fogok a családommal, a gyerekeimmel kapcsolatot tartani, hiszen négy kiskorú gyereket nevelek.”
Juhász Péter a beszélgetés közben folyamatosan próbálta megtudni a körülötte éppen házkutatást tartó ügyészségi nyomozóktól, hogy pontosan mit is keresnek nála, egyáltalán hogy jön ő a Szőlő utcai nyomozáshoz, amikor a podcastjában egy teljesen másik ügyben hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen a forrása „Zsolt bácsit” emleget. Megjegyezte: a nyomozók azt mondták neki, hogy ez „egy ügycsoport”.