A „lex Novák” miatt sajnos most nem szolgálhattam egyenruhában hazánk legnagyobb hadgyakorlatán, mert néhány éve összeférhetetlenné tették az országgyűlési képviselői és a tartalékos honvéd szolgálatot, pedig egyedül én csináltam ilyet a rendszerváltás óta, a tiszteletdíjamról is lemondva a tényleges katonai szolgálatteljesítési időtartamra. A politika sajnos egyre jobban eltávolodik az emberektől, a magyar valóságtól, elefántcsonttoronyban hoznak döntéseket, én ezért szolgáltam önkéntesként kórházakban, idősek otthonában, óvodában stb., illetve ezért végeztem el a honvédségi alapkiképzést is képviselőként, hogy ha már a létszámhiányt feszegettem folyton országgyűlési indítványaimmal is, mutassak jó példát… - írja Fb-bejegyzésében a Mi Hazánk alelnöke, alább a folytatás.
Komoly tapasztalatszerzés volt szolgálni pl. a déli határon télen és nyáron, de más helyeken is behívóparanccsal. Kár, hogy ezt megtiltották a képviselőknek, s hiába kértem a régi lehetőség visszaállítását. Pedig jó toborzóhatása is van, ha egy közszereplő közzétesz kedvcsináló beszámolókat követőinek, olykor MTI-fotós vagy más újságíró, videós tudósító is volt egy-egy lövészetünkön:
Azt viszont belátta a honvédelmi vezetés, hogy jobb, ha a kritikáimat inkább belső körben mondom el, ezért most ismét beengedtek az Adaptive Hussars 2025 nevű országvédelmi gyakorlatra, mely a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete - legalábbis a rendszerváltás óta. (Bár az angolmánia zavar, én korábban a határ adott szakaszáról a rádión sem úgy jelentkeztem be, hogy echo 52, hanem pl. Emese 52 jelenti…)
Tehát miután súlyos belső kritikával illettem a két évvel korábbi, hasonló hadgyakorlatot (a PzH önjáró lövegek rendszerbeállító lövészetét), és kérvényeztem az újabb betekintést, Böröndi Gábor vezérkari főnök korrekten fogadott, választ is adva felmerült kérdéseimre. Jellemző, hogy az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának egyetlen más tagja sem tartotta szükségesnek megtekinteni az eddigi legnagyobb hadgyakorlatot.
A védelmi gyakorlat során az országot ért (feltételezett) külső fegyveres támadásra válaszként komoly katonai erő mozdult meg a határon belül hazánk védelmében. Leopard 2A7HU harckocsik, Lynx gyalogsági harcjárművek, PzH önjáró lövegek, különféle helikopterek gyakorlatát láthattuk, illetve a 6 hetes összhaderőnemi gyakorlatban éleslövészeteket, forgó- és merevszárnyas repülők manővereit is tesztelték, 22 ezer ember bevonásával, akik jelentős része tartalékos.
Ami viszont a magyar állami hadiipar magánkezekbe történő kijátszását illeti, ez már politikai bűn, s ennek megvitatását a „parlamenti csatatéren” folytatjuk.