Pécsen október 1-jétől a buszjegyekért 20-25 százalékkal, a közterületi parkolásért óránként 50-60 százalékkal kell többet fizetni a közgyűlés döntésének megfelelően - tájékoztatta a városüzemeltetési társaság és a buszvállalat az MTI-t.
A díjemelésekről határozó augusztusi közgyűlésen Ruzsa Csaba, a város alpolgármestere a parkolási díjak emelését azzal indokolta, hogy az évekkel ezelőtt bevezetett díjszabás nem követte az infláció mértékét, a bevételek nem fedezik a parkolási rendszer üzemeltetésének költségeit, továbbá a parkolási zónák rendkívül zsúfoltak.
A tisztán buszokkal végzett helyi közösségi közlekedés tarifáit Ruzsa Csaba akkori indoklása szerint azért szükséges emelni, mert a városban legutóbb 2018-ban történt szélesebb körű viteldíjkorrekció, azt követően pedig csak mérsékelt, az inflációnál alacsonyabb mértékű eseti módosítások voltak, és más városok inflációkövető emeléseivel szemben Pécs tartósan alacsonyan tartotta a díjakat.
A közgyűlés döntése értelmében október 1-jétől Pécsen az I. számú parkolási zónában a jelenlegi 400 forint helyett 600, míg a II. számúban 200 helyett 320 forintot kell fizetni. Ezzel együtt a pécsieket érintő kedvezményeket is bevezetnek, így az egészségügyi intézményekben igénybe vett kezelések és ellátások idejére - amennyiben bizonyítja a beteg - utólagos visszatérítés keretében ingyenes lesz parkolás. Emellett csökken a díjfizetési kötelezettség ideje az I. parkolózónában 1 órával: 19 óra helyett csak 18 óráig tart a díjköteles parkolási időszak.
Az átlagosan 56 százalékkal emelt új tarifák érintik a parkolási bérletek árát is, azok esetében először jövő évre vonatkozóan kell többet fizetni.
A közösségi közlekedés díjszabásánál az elővételben megváltott papír alapú és mobiljegyek ára 400-ról 500, a buszvezetőnél vásárolt jegyek 500-ról 600 forintra emelkednek szerdától, a tízdarabos gyűjtőjegy 3800 forintról 4500, a hétnapos jegy pedig 3500 forintról 4200 forintra nő.
Mindezekkel együtt a bérletek és tanuló-, nyugdíjasbérletek 4-5 százalékkal kerülnek többe októbertől, így az előbbiért 7600, utóbbiakért 4100 forintot kell fizetni.
A tarifamódosítás nem érintette a kisgyermekes anyák, a polgárőrök, a közfoglalkoztatottak és a mentősök által igényelhető bérletek árát, azok továbbra is 4200 forintba kerülnek - tájékoztatta a busztársaság az MTI-t.