A bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt igazgatójának bűnsegédje volt K. (azaz Kónya) Endre, akit aligha kell bemutatni, hiszen ő volt a 2024 elején kirobban kegyelmi botrány egyik főszereplője is, miután kiderült, hogy Novák Katalin elnöki kegyelemben részesítette. Most „Vesszőfutás – Egy koncepciós per története” címmel jelent meg könyve – derül ki az RTL riportjából.




A magánkiadásban megjelent kötetben arról ír, hogy hálás Novák Katalinnak a kegyelemért, de azt is leírja, hogy „Balog Zoltán püspök úr egy ártatlan embernek kért kegyelmet.” Szerinte ez utóbbi „itt, a Földön hatalmas hiba volt”, amiért annyi megaláztatás érte Balogot, „ami még egy bűnözőnek is sok lenne”. A szerző magát ártatlannak tartja, és szerinte egy koncepciós per áldozata lett.

A könyv megjelenésére reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki a Facebookon élesen bírálta K. Endrét, amiért mentegeti magát. „A könyv címe: Vesszőfutás. Természetesen a saját nyavalygásáról szól” – írja Kocsis, aki szerint indokoltabb lenne a bicskei áldozatok szenvedéseiről megemlékezni, nem pedig az ilyen bűnözőkről, akik szerinte „nem szenvedtek annyit, amennyit megérdemeltek volna.”

„Maga szerint három kisgyermek apjaként engem érdekel a maga problémája? Maga szerint érdekel a sz@r könyve bárkit is?” – fogalmazott Kocsis Máté. Azt írta: „Az ő élete nem vesszőfutás, hanem egy összeomlott, hányinger ízű bűn, kudarc és bukás. Egy morálon kívüli élet, ami minden iránytűjét elvesztette, és kilépett a normalitás egészéből. Senkit nem érdekel a magyarázkodása.” Kocsis a bejegyzés alatt kommentben azt is hozzáfűzi, hogy K. Endrének „nem könyv kell, hanem megszégyenítés”.

Kónya Endrére legutóbb tavaly áprilisban szerepelt a hírekben, amikor csak annyit lehetett tudni, hogy még mindig nem hallgattak ki gyanúsítottat abban az ügyében, amelyben egy felvétel szerint egy bicskei gyermekotthonban molesztált áldozatot próbál rávenni, hogy változtassa meg korábbi vallomását. A BRFK azután rendelte el a nyomozást, hogy az RTL tavaly márciusban készített egy riportot Kónyáról.

Új könyvében erről az ügyről Kónya azt hazudja, hogy ő csak „pszichológusként” szeretett volna találkozni az áldozattal, hogy elbeszélgessen vele.

Kónya Endrét először azért ítélték el, mert egy hamis vallomás aláírására akart kényszeríteni a korábbi igazgató, V. (azaz Vásárhelyi) János egyik áldozatát. A vallomást a saját irodájában a pedofil igazgató jelenlétében akarta aláíratni a gyerekkel. 2019-ben első fokon, majd 2021-ben másodfokon is 3 év 4 hónap börtönre ítélték a kényszerítés miatt. Az igazgató, V. János nyolc évet kapott. Novák Katalin 2023 áprilisában adott kegyelmet Kónya Endrének, ez 2024 februárjában derül ki, ami a köztársasági elnök lemondásához vezetett.

Az a mai napig tisztázatlan, hogy Varga Judit akkori igazságügyi miniszter hogyan terjesztette fel Kónya kegyelmi kérelmét Novák Katalinnak. 

(RTL - Telex nyomán)