A Tiszához igazolt Tanács Zoltán a hvg információi szerint. A párt megerősítette a lap értesüléseit: „Tanács Zoltán több mint 25 évig dolgozott vezetési és informatikai tanácsadóként egy magyar alapítású, nemzetközi tanácsadó cégnél, amely Németország egyik legnagyobb vezető tanácsadó vállalata; a cég árbevétele eléri a 300 millió eurót, és világszerte több mint 2000 munkatársa van. Tanács Zoltán 2025 márciusában mondott le felsővezetői és tulajdonosi pozíciójáról, majd mintegy féléves szünet után csatlakozott a Tisza Párthoz”.

Tanács Zoltán feladata a Tisza programalkotásának és a kormányzásra való felkészülés szakmai irányítása.

A párt szerint a tanácsadó pályafutása első tizenöt évében elsősorban közigazgatási projekteken dolgozott önkormányzatoknál, minisztériumoknál, egyetemeken, az egészségügyben és állami nagyvállalatoknál, így ismeri a közigazgatás működését.

Az elmúlt tíz évben főleg informatikával, információbiztonsággal, digitalizációval és mesterségesintelligencia-megoldásokkal foglalkozott.

(Index)